Fitz Jenő: Gorsium Herculia - Szent István Király Múzeum közleményei. B. sorozat 46. (Székesfehérvár, 1996)
A város és épületei
késői építményeknek egyike, amelyeket a IV. század végén emeltek, sárba rakott falakkal, öszszedőlt épületek kő- és téglatörmelékeiből. A XV. épület, amelyet utca választott el az előbbitől (decumanus a) ezzel szemben Herculia IV. századi építkezéséhez tartozott. Azoknak az épületeknek egyike, amelyek építésénél jelentős mértékben felhasználták a helyén állt korábbi építmény falait. Ez a korai épület az area sacrahoz tartozó csarnok, a XXIV. épület keleti szárnya volt. Az új épület megtartotta a porticust, amelyet nyugat felé kiterjesztett a XXIV. épület elpusztult északnyugati traktusára és a házat tovább bővítette északi irányban. (Amíg az alapfalak a régi szárnyban meghaladták a 2 métert, az új helyiségekben 40-60 cm-re alapozták őket). Az új épület négyszögletes, 29,80x23,40 méter nagyságú ház volt, északnyugati sarkán apszissal. Dél felé tekintő porticusa téglalap alakú udvarba nyílt, ezt mindkét oldalon 3-3 helyiség határolta. A baloldali apszisos északi helyiséget padló alatti fűtéssel látták el. Az északi odalon lévő praefurniumból két csatorna vezetett a déli falat kísérő csatornáig. Ebben a helyiségben, valamint a mellette lévőben jó minőségű terrazzo padló és a felmenő falakon fehér vakolat maradt meg. Az épület rendeltetésére vonatkozó leletanyag nem került elő. A tetőfedő cserepeken jelentős számban fordult elő a legio II Adiutrix téglabélyege, ami arra mutat, hogy az építkezés közpénzekből folyhatott, az aquincumi legio különítményének közreműködésével. Az épület hivatalos jellege mellettszólhat a feltűnően sok hagymafejes fibula is, amely a tisztségviselők jellemző viseleti darabjának számított. LXXV. épület. A IX. épület nyugati felében a IV. századi életet csak azok a leletek képviselik, amelyek a középkori dúlás során összekeveredve visszahulltak a kiásott árkokba. A cardo b keleti házsora alapján feltételezhető, hogy a késői utca keleti oldalát is házak szegélyezték. IV. századi épületmaradványok ezután már csak a IX. épület tengelyétől keletre figyelhetők meg. Ezek közül a legfontosabbak azok a nagyméretű alapzatok, amelyek a IX. épület déli, oszlopokkal díszített porticusának keleti felében láthatók. A négy alapzat az area sacra oszlopalapjainak méreteit lényegesen felülmúlja, nyilvánvalóan a IV. századi periódus egyik jelentős, feltehetően reprezentatív épületéhez, vagy építészeti egységéhez tartoztak. Sajnos, az ásatás a négy bázison kívül csupán - kisebb felületen - a hozzájuk tartozó járószintet találta meg, ez csak a kormeghatározást erősíti: a padlózat lefedte az area sacra építési maradványait. Az alapzatokon elhelyezett, feltehetően nagyméretű oszlopok sora a decumanus maximusxa tekintett, annak szintjéből egy méterrel kiemelkedve: lehetséges, hogy az eltűnt épület esetleg ókeresztény templom volt - ezt azonban az ismert két templom {Basilica /-//. a III. és V. épület) alapján legalábbis kérdésesnek kell tekintenünk. Reálisabbnak tűnik, ha a birodalmi istenek valamelyikének emelt, klasszikus hagyományok szerint épült templomot feltételezünk benne, fő frontján négy oszloppal. A négy bázis szemmel láthatóan követte a IX. épület keleti szárnyának tagozódását: a nyugatról számított első alapzat a 2. lépcső keleti szélén emelkedett. A negyedik alapzat a 2. nympheum keleti oldalán, a IX. épület keleti zárófalának vonalában helyezkedett el. Az egybeesés aligha véletlen: a XV. épület analógiájára ennél az építkezésnél is felvethető, hogy itt is felhasználták a korábbi alapfalakat. Ezen a helyen azonban a ráépítkezés nem bizonyítható, mivel a középkori kőbányászat a II/III. századi falak alapjáig hatolt. így csak lehető52
