Hatházi Gábor - Kovács Gyöngyi: A váli gótikus templom. Adatok Vál 14 -17. századi történetéhez - Szent István Király Múzeum közleményei. B. sorozat 45. (Székesfehérvár, 1996)
A régészeti kutatások
- külső síkján - a gótikus torony É-i oldalán álló, török kori épülettel azonos falszövetű, 40 cm-es köpenyfalat kapott. Ugyanilyen kő- és kötőanyagú javítások ill. kiegészítések voltak megfigyelhetők a zárófal felső kősorán és belső falsíkjának egyes felületein is. A domb keleti lejtését részben követő alapozási mélységű D-i zárófal (10. kép A) 1986/1. szelvénybe eső további szakaszát (valószínűleg az 1820-as évek bontási munkálatai idején) az alapozás legaljáig elbontották, így csak kitermelési árkának nyomvonalát rögzíthettük. Az 1693 után kialakított ref. imaházhoz kapcsolható az oldalhajó NY-i zárófalától K-re, 1,5 m-re húzott, bő, sárgásszürkés habarcsba rakott, apró törtköves-téglás vegyesfalazat (szélessége 0,5 m), melyet a török kori pusztulási törmelékre alapoztak (az 1693 utáni járószinttől számított alapozási mélysége -0,5 m, 10. kép D). Az 1986/1. szelvény K-i végéhez kapcsolódó 1973/1. kutatóároktól K-re jelöltük ki a 1986/11. szelvényt (3. kép A), a D-i zárófal további szakaszainak feltárására. A szelvény D-i harmadában két periódust tudtunk elkülöníteni. Az 1973/1. árokban Csukás Györgyi által megadott nyomvonal meghosszabbításában jelentkezett (10. kép C, 8) az 1. periódus: a gótikus oldalhajó maradványa, pontosabban az alapokig kiszedett fal árkának törmelékes visszatöltése. A 2. periódust, falszövete alapján, a török kori átépítés jelenti. A nagyjából a második pillértől induló, s az eredeti, középkori nyomvonalat csak részben alapul vevő, észak felé több fokos eltérést mutató (az eredeti falsíkhoz képest kb. 0,5 m-es elcsúszás) új falszakaszt egy diagonális támpillérrel megerősített épületsarok zárja le, amelyhez a 15. századi, háromhajós templomot keresztben elrekesztő zárófal köt be (5. kép 1). A török kori zárófal nyomvonalát É felé (az 1986/n. szelvényben) nem tudtuk követni, helyén nagy kiterjedésű újkori beásást (1. gödör) tártunk fel (10. kép C, 5). Ugyanezen okból, továbbá egy H. világháborús katonasír beásása folytán semmisült meg a főhajó D-i falának becsatlakozási maradványa: falkiszedési árka a szelvényünkkel NY-ról szomszédos 1973/1. árokban még rögzíthető volt (3. kép A). A szelvény rétegviszonyait alapvetően az igen erős talajerózió határozta meg. Az 1986/11. szelvénytől É-ra található az 1986/IV. szelvény (3. kép A). Az 1986/n. szelvényből átnyúló újkori beásás (1. gödör) és két H. világháborús katonasír pusztításai ellenére a É-D (ÉNY-DK-i) irányú, török kori zárófal (pontosabban annak törmelékes visszatöltésű alapozási árka) szinte a szelvény teljes hosszában követhető volt (12. kép A-B, 6). A zárófal ezen szakaszának kitermelésére a fohajó 1721-22. évi helyreállításakor (eredeti hosszúságában való felfalazásakor) kerülhetett sor. Minden bizonnyal ekkor alapozták rá - a hajó középtengelyében - az 1778. évi Canonica Visitatioban használaton kívül helyezendő objektumként megemlített, habarcsos fenekű, téglával kifalazott kriptát. Az 1973/1. árokba eső részletét Csukás Györgyi tárta fel, a két ásatás eredményei nyomán méretadatai: belvilága 3,5 x 3,5 m, falszélessége 40 cm, az 1720-as évek járószintjétől számított alapozási mélysége -2,60 m. Az 1986/111. szelvényt a főhajó és az É-i mellékhajó NY-i zárófalának belső síkja mentén jelöltük ki, főként a főhajón belüli rétegviszonyok tisztázására (3. kép A). Az É-i oldalhajóról - alaprajzi szempontból - fontos megjegyeznünk, hogy az 1973/TV. szondával megtalált sarokpontja alapján a D-inél csak 0,5 m-rel keskenyebb mellékhajó szerkeszthető ki. Hitelességének eldöntésekor nehézséget jelent, hogy az 1973/1. árokban feltárt, K-NY-i irányú falsíkok mellett az É-i oldalhajó falkiszedési árka nem jelentkezett a várt helyen. Ezt ásatója a felszín igen erős lekopásával indokolta.1“8 Az ÉNY-i sarok hitelesítésére 1986-ban nem nyílt mód (helyén csupán egy Árpád-kori bográcsperem töredéket találtunk (17. kép 1), így az észlelt aszimmetrikus elrendezést egyelőre csak feltételesen fogadhatjuk el. Mindenesetre a főhajó és az É-i mellékhajó falazatának formajegyei, méret- és szintadatai, egymáshoz való viszonya tekintetében ugyanazt állapíthatjuk meg, mint amit a főhajó és a D-i mellékhajó kapcsán már részletesen ismertettünk. A főhajó É-i falából az 1820-as évek bontása után csak az ÉNY-i sarokhoz kapcsolódó 0,8 m-es kis csonk maradt meg. Kelet felé haladó további szakaszát épülettörmelékkel visszatöltött falkiszedési árok formájában rögzíthettük (11. kép D, 7), amely - az 1973/1. árokba eső részlete nyomán - folyamatosan követhető volt a török kori K-i zárófalhoz való bekötéséig. Az 1986/in. szelvény rétegviszonyait alapul véve a belső rétegviszonyokról általánosságban a következők állapíthatók meg: A török kori és újkori bolygatások következtében - mint az egész területen általában - a középkori rétegek elpusztultak, egykori meglétüket csak a 13-16. századi szórvány kerámianyag jelezte. 19R Csukás Györgyi dokumentáció, KM. Adattár, Vál, ltsz. 927,4; ALBA REGIA 14 (1975) 4. ábra. 23
