Íme az én népem. – Szent István Király Múzeum közleményei: B sorozat 40. (1995)

53 ruhát, £fc$/ir használtak. Vásárba, piacra menet már nem trőnyét, hanem díszesen kivarrt, vagy szövött mintákkal díszített abroszt kötöttek fel. Ugyancsak abroszba csomagolták az ételt-italt, ünneplő ruhát gyalogos búcsújárás alkalmával. A batyuzás elsősorban női munka volt. A kislányok munkába nevelődésének fontos mozzanatát jelentette a batyuzás elkezdése. Egy pányoki asszony így beszélt erről: „10-12 éves korunkban már elkezdtünk batyuzni. Volt olyan kis trőnye, tracskának nevezték, négy hosszú korccal, abba vittük a kis batyut. így szoktuk meg." A teherhordó lepedőket, trőnyéket, abroszokat a lányok és az asszonyok maguk állították elő. Mire a lány férjhez ment, készen kellett hogy legyen 2-3 trőnye és 4-6 darab abrosz. Ha a használat során a teherhordó ruhák elkoptak, újat szőttek helyettük, a kopott, ócska szállítólepedőket csak a ház körül használták. A batyuval való cipekedés végigkísérte a falusi asszonyok életét. Ez a megerőltető munka pár évtized alatt eldeformálta a testtartást, kisebb-nagyobb egészségkárosodást okozott, például melltorzulást, orrvérzést, derékfájást. Napjainkra a teherhordásnak ez a módja háttérbe szorult, csupán az idős asszonyok körében általános, a fiatalabb generációnál a teher a hátról lekerült a kézbe, s a batyut felváltották a kézikosarak, szatyrok. y VARRÓ ÁGNES ARATÁS A MEZŐFÖLDÖN Népünk hagyományos táplálkozásában a gabonaneműek fontosságát jelzi, hogy egyes vidékek táj nyelvében a gabonát életnek nevezik. A szántás-vetéstől az aratás-cséplésen át a kenyérsütésig tartó munkáknak, az elvetett magtól a kenyérig tartó útnak különös jelentősége volt a népéletben. A Péter-Pál napja utáni hetekben e munkák közül az aratás szólította a határba az ország népét. A Kelet-dunántúli Mezőföld uradalmaiban a két világháború között hónapos munkásokat fogadtak fel Heves, Borsod, Zala és Sopron megyékből. Rajtuk kívül a mezőföldi falvakból is dolgoztak az uradalmi földeken részesaratók. A Bakony és a Vértes területéről a zsellérek aratni jártak a mezőföldi uradalmakba. A fehérvárcsurgóiak Nagylángon, Seregélyesen, Bárándon és Csalán arattak. Csórról 200 aratópár is dolgozott az Enying és Iváncsa környéki pusztákon. Napkelte előtt a kévék bekötéséhez szükséges szalmakötél készítésével kezdték a munkát. Ezután elfogyasztották az igen korai bagófrüstök o>\. A hajnali reggeli onnan kapta a nevét, hogy időpontjában még jártak a baglyok. Megkalapálták a kaszát, elkezdték az aratást. A reggeli fél 8-tól 8-ig tartott, utána délig vágták a gabonát. Délben megérkezett az ebédhordó kocsi, az ebédet kosárba téve ezzel küldték ki az aratóknak. Az ebédidő 1 óráig tartott, majd a fél 5-5 óra közötti uzsonnaidőt leszámítva egészen sötétedésig arattak. A Mezőföld kisparaszti gazdaságaiban dolgozó, 2 kaszásból és két marokszedőből álló aratócsoportot bokor nak nevezték. A bokor tagjai összedolgoztak. Az első kaszás marokszedője terítette a kötelet, amibe a második kaszás marokszedőjével együtt két félmarkot tettek. Ebből lett egy kéve, amit a második kaszás marokszedője kötött be. Uradalmi aratásnál, ahol több aratópár volt, rendszerint 3