Íme az én népem. – Szent István Király Múzeum közleményei: B sorozat 40. (1995)

50 pusztai gyaloglásban megmaradt. Kiültek a küszöbre és meséltek a világról. Szörnyű eseteket hallottunk csapodár feleségekről, kegyetlen testvérekről, szívtelen városokról és börtönökről. A cselédek fejüket csóválták, és boldognak érezték magukat, hogy legalább tető van a fejük fölött. A vándor sóhajtott, és hosszú, néma pillantással vette át a köcsög aludttejet vagy a bögre levest, amellyel valamelyik asszony végül mindig megkínálta. A pusztáról-pusztára vándorló vendelekrőJ a Mezőföldön ma is gyakran hallunk. Szolgaegyházán Elek István és Elek Ferenc gazdaságában az 1930-as években 10-12 vendéi is élt. Erdélyi Ferenc volt uradalmi kanász így beszélt róluk: „A Vendeleknek nem volt senkijük, aztán jöttek-mentek egyik gazdaságból a másikba. Kukoricacsősznek elmentek, vagy a borjúk mellé őrizni, vagy etetni. Kaptak érte pénzt és sózott szalonnát a lacikonyhán, kaptak fél lacikenyeret is. A vendelek vasárnap bementek a faluba, és amit egész héten kerestek, megitták, addig ittak, amíg pénzük volt, addig nem dolgoztak. Nem volt munkakönyvük sem. Az istállóban vagy az abrakos kandiban aludtak. Család nélküliek voltak, mind ilyen jött-mentek. Fiatal és öreg is volt közöttük. Legtöbbször semmi holmija nem volt, csak a ruha, ami rajta volt. Csak férfiak voltak a vendelek. Közülük egy Virág nevű korábban katolikus pap volt. Jöttek Tolnából, Baranyából. Itt voltak egy hétig vagy egy-két hónapig, és továbbálltak." A népi emlékezet szerint a vendelek a családból kiszakadt, rendszeres munkát nem folytató, elhanyagolt külsejű, harminc év fölötti, gyakran lelkileg sérült emberek voltak. Akadt köztük tönkrement földbirtokos, kidobott községi jegyző is, de java részük az egyszerű emberek közül került ki. Az Adony melletti Hypolit-pusztán a birkaistállóban laktak. Alkalmi munkából éltek, az uradalom néha hetesnek fogadta fel őket. Gyakran a cselédházak körül segítettek fát vágni, kukoricát kapálni, kukoricát törni. Ők jártak a cselédek számára bevásárolni a közeli Adonyba, Ercsibe. Az intézőlakás körül is segítettek. A cselédek meleg étellel, a gazdatisztek használt ruhával honorálták segítségüket. Ha pénzre tettek szert, akkor szombat-vasárnap a környék kocsmáiban italoztak. Soha nem kéregettek. Téli estéken parázs politikai vitákat rendeztek a birkaistállóban. Bejártak a környező falvakba, hozták a híreket a pusztához kötött juhászoknak, cselédeknek. Leggyakrabban ragadványnevükön emlegették őket: Ruzsás Pista - egy botra virágot kötött, és azzal járt, Futó József - a pusztáról egy szuszra beszaladt a faluba vásárolni, Csendőr Pista - eredetileg csendőrként szolgált, kidobták, végül a vendelek között kötött ki. Bolondbáró -tényleg báró volt, de elzüllött, birtokát elvesztette. Karján az elmaradhatatlan esernyővel bement a földbirtokosokhoz, jegyzőkhöz, tanítókhoz. Mindenkit tegezett: - Szevasz! Ma a te vendéged leszek ebédre! A meglátogatott csak 2-3 pengő átadásával szabadult meg hívatlan vendégétől, amit az a legközelebbi kocsmában italra költött. A vendelek alakja az adonyi gyermekijesztőbe is bekerült: Ha rossz leszel, jönnek a vendelek, és elvisznek! Tebelőled nem lesz más, mint egy vendéi! -mondták a rossz gyereknek Vaj tán, Vendelkedlk- mondták a vagyonát birtokát elpazarló, gazdaságát tönkretevő emberre a Mezőföldön. A vendelesen jár vagy olyan mint egy ^/^te/kifejezéseket az elhanyagolt külsejű, lezüllött emberre ma is használják. LUKÁCS LÁSZLÓ