Íme az én népem. – Szent István Király Múzeum közleményei: B sorozat 40. (1995)

16 tást kapott. Természetesen a fizetséget csak akkor adták meg, ha a házasság létrejött. Itt ugyanis nem a munkát, hanem az eredményt fizették meg. Ez az ellenszolgáltatás ital, gabona, baromfi vagy tojás volt. Előfordult az is, hogy jó előre megállapodtak sikeres közreműködés esetén a fizetségbe. Az esetek többségében lányt tutyiztattak a legénynek. A szerző előzőleg jó alaposan szemügyre vette a lányokat: külsejüket, szüleik anyagi helyzetét, hogy ki lehetne védencének a megfelelő feleség. Kitűnő felderítőhely volt a templom, de a bálok és a keresztelői lakomák (pasziták) is alkalmasak voltak a feleségnek való kiszemelésére. Ha a jelölt megvolt, a tutyiztató megkereste és* igyekezett rábeszélni őt is, szüleit is a házasságra. Sorra vette a legény kiváló tulajdonságait, kedvező vagyoni helyzetét. Azonnal soha nem kapott választ. Egy hét volt a gondolkodási idő. Ennek elteltével ismét megjelent a tutyiztató megtudakolni, hogy az általa ajánlott legény elmehet-e látogatóba. A lánynéző után ismét elmúlt egy hét, s ekkor a lány egyetlen szóval megírta válaszát a legénynek: széna-igen, szalma-nem. Igenlő válasz esetén az újabb látogatás már a két kérőemberrel történt, amikor a gyűrűket is vitték. Ha más faluba tutyiztattak a lányt, akkor a szülők és a közeli rokonok először háztájnézőbe mentek el. Itt csak akkor fogadhatták el a vendéglátók kínálását, ha a kérőlegénynek igenlő választ adtak. Előfordult, hogy a legényt tutyiztattak a lánynak. Ebben az esetben legnagyobb vonzerő a megígért föld volt. A tutyiztatás mindig titokban történt. Ha a házasság nem jött létre, akkor szégyellték, inkább letagadták. Egy házasságról kiderülvén, hogy tutyizás előzte meg,nem szólták meg érte a családot. A közösség számára természetes, elfogadott, sőt igényelt volt a házasságszerzés szokása. A jó házasságokért áldották, a rosszakért átkozták a tutyiztatót. LACKÓVITS EMŐKE „JEGYVÁLTÁS, KÉZFOGÁS MEGVALA KÖZTETEK" KALOTASZEGI KÉZFOGÓ „A régi Magyarország jókedve" című munkájában írja Takáts Sándor, hogy az igazi házasságkötés a 16-17. században otthon történt, amikor kézfogással és gyűrűváltással pecsételték meg a fiatalok esküvését, amelyet lakodalomnak nevezett áldomás kísért. Ezután már házastársaknak tekintették az új párt. Az egyházi esküvés, a házasság megáldása csak egy bizonyos idő múlva következett be. Kalotaszeg egyik leghagyományőrzőbb felszegi falujában,Kalotaszentkirályon, ahol a lakodalom még a legutóbbi időkben is - Jankó János 1892-ben leírt szavait idézve - századok nyomait hordta magán, e szertartásnak három fő mozzanata különült el: 1. az előkészületek; 2. az esketés és a menyasszony távozása szülei házából, belépése az új otthonába; 3. az avatás és az utómulatságok. A három fő mozzanat színjátékszerűen felvonásokra, jelenetekre, képekre tagolódik, egymáshoz láncszerűen kapcsolódva és egymást szoros időrendben követve. Az előkészületek a leánykéréssel, a lakodalom időpontja előtt egy esztendővel kezdődtek. Ez alatt az idő alatt a házasulandók felkészültek közös életükre. Ennek az