Íme az én népem. – Szent István Király Múzeum közleményei: B sorozat 40. (1995)

157 A könyv Tata ipartörténetének, néprajzának egy jellegzetes területével ismerteti meg az érdeklődőket. LUKÁCS LÁSZLÓ EGY SZÉKI ASSZONY VALLOMÁSAI Az erdélyi Mezőségen Szék, e népi hagyományokban rendkívül gazdag hajdani mezőváros, ma nagyközség, a paraszti írásbeliség egyik tárháza is. Egy évtized alatt két könyv, két gyönyörűséges életvallomás jelent meg széki asszony tollából. A jelenlegi kötet kiadásának éve 1988, azonban a könyvesboltokba 1989-ben került Kocsis Rózsi gyermekkoráról írott lírai vallomása: Megszépüh szegénység címmel. Juhos Kissné Kocsis Rózsit Nagy Olga néprajzkutató ösztönözte, bíztatta, segítette - ugyanúgy, mint Győri Klárát - könyve megírására. Nagy Olga gondozta a kéziratot, szerkesztette és előszóval is ellátta. Juhos Kiss Sándorné Kocsis Rózsi ugyan 1964 óta Szamosújvárott él és dolgozik, azonban itt sem szűnt meg széki lenni. Széken született, ott nőtt fel és ment férjhez, s széki maradt a mai napig. „Vallomás a gyermekkorról" könyvének alcíme. Arról a nyomorúságban, sanyarú szegénységben, éhezésben, fagyoskodásban, cipőtlenségben, rongyoskodásban töltött gyermekkorról, amely mégis tele volt gyönyörűséggel: játékkal, barátsággal, tánccal, szeretettel; különösképpen családi szeretettel és békességgel. Kocsis Rózsi édesapja, Kocsis Márton 40 évesen, három gyermekkel özvegyen maradt, majd hamarosan feleségül vette a lányainál alig idősebb „széki művésznőt", a széki varrottast egyedülálló szépen készítő 22 éves, szegény lányt. Ebből a házasságból hat gyermek született, közülük három maradt életben. Házuk, a temető dombja alatt megbújó kicsi hajlék volt, amelyet majdnem elvitt minden esetben a megáradt patak. Ez a huzamosabb esőtől naggyá duzzadt víz kíméletlenül öntötte el udvarukat, kertjüket, kimosva a veteményt, még a házba is betörve. A rémült kétségbeesésből az apa józansága, optimizmusa és a nyomorúságon is tréfálkozni tudó kedélyessége segítette ki a családot. A könyv minden mondatát, minden fejezetét az a melegség járja át, amit a szívszorítóan szegény, de derűs otthonban, szeretetteljes családi körben szívott magába a szerző. Ez adott erőt számára a cselédévek szomorú esztendeiben, majd a későbbi megpróbáltatásokban, s ezt plántálta édesanyaként ő is három fiába. Ez a mindenért kárpótoló szeretet szépítette meg a szegénységet, a múltat, s lett támasza a jelenben. Az igazi ünnepnek az számított, ha együtt volt a család, ha közösen szegték meg és fogyasztották el az ünnepre sütött kalácsot. Ez a legnagyobb boldogsággal töltötte el valamennyiüket. Ez lett Kocsis Rózsi életerejének forrása, s ez a gondolat akár mottója is lehetne a könyvnek. A szerző visszaemlékezésében nemcsak felidéz egy hangulatot, nemcsak jelzi a hajdani párbeszédeket, hanem mindezeket erős megjelenítő erővel újraéli, megidézi, finom részleteivel, pontos emlékezéssel visszaadja. Az egész munkán átsüt az érzelmek forrósága. A könyv két nagy részre oszlik. Az I. Mezítláb, a IL A szolgáláshoz is szerencse