Demeter Zsófia – Gelencsér Ferenc: Székesfehérvár Anno… Pillanatképek egy város életéből. – A Fejér Megyei Múzeumegyesület kiadványai 6. – Szent István Király Múzeum közleményei: B sorozat 38 (1990)

likőrök és ecetek, amelyeket saját üzemükben állítottak elő, éppen ilyen ismertek voltak. Cégük története olyan szempontból is a város ipari fejlődésének példája, hogy akkor „idegenként" alapítottak itt üzemet (Felmayer is idegen volt), és hogy az első — és legyünk kicsit szigorúak —, korszakunkban utolsó „alapítási láz" idején hozták létre. A család Budán már fél évszázada jól menő ecetgyárral bírt, amikor Kari György a Déli Vasút építkezései kapcsán, mint építész megtelepedett Fehérváron. Irodáját legfiatalabb öccse, József vezette itt, aki egyébként tanult kereskedő volt. Látván itt a kereskedő jó lehetőségeit, 1863-ban a Fő utcán fűszerkereskedést nyitott, amit rövidesen nagykereskedéssé fejlesztett, és megvásárolta a Kígyó utcában a Hoffmann-féle ecetgyárat (110—112). Az új gyárat az akkori modern technológiára állította át, így a gyártás és kereskedés a század végére már szépen jövedelmezett A vállalkozásban a Felmayer család tőkéje is segített, hiszen Kari József Felmayer István lányát, Emíliát vette feleségül. 1890-től már legidősebb fiuk is részt vett az üzletben, ekkortól a cég neve, „Kari József és Fia", amiből a Kajofi márkanév származik. Az 1910-es években a vállalatnak 20 alkalmazottjavolt. Kari István cégbe belépő fiait igen gondosan készítette fel pályájukra: 1924-től Ernő a gyártásért, Tibor a kereskedésért felelt, munkájukhoz a legjobb külföldi képesítést szerezték meg. A 30-as években a konzervgyártás is elkezdődött üzemükben, amit ekkor egyébként ismét modernizáltak. így alkalmazottaik számát kb. 50-re növelték. A 30-as évek a cég és a család fénykora volt. Kari István ekkor többek között a Kereskedelmi Társulat elnöke, a székesfehérvári Takarékpénztár, a Kereskedelmi Bank elnöke volt. Érdekességként említek meg három kisebb céget. Krén Ignác 1882-től folytatott vaskereskedést Fehérváron, mígnem saját kályhatalálmányát kezdte propagálni. A világító töltőkályhát, vagyis a Krén-kályhát szabadalmaztatta, de őt is utolérte a magyar feltalálók végzete: állami érdeklődés hiányában maga volt kénytelen a terjesztéssel is foglalkozni, s előbb lett ismert a találmány külföldön, mint nálunk. A Vidor testvérek cukorgyára 1905-től 1930-ig működött a József utcában, ezután Verbőczy név alatt termelt tovább. Az egész Dunántúlra szállítottak tortaféleségeket és szörpöket. 35 munkást foglalkoztattak (205). 1879-ben kezdte meg működését Bory József autó- és gépjavító műhelye (mai Élmunkás út), amelyben saját konstrukciójú robbanómotorokat is gyártottak. Bory József fiainak igen gondos képzést adott: az üzemét továbbfejlesztő Pál a Ganz-gyárban szabadult fel. 1911-től átvette apja üzemét. Igazi konkurenciát csak testvére, Bory István Budai úti javítóműhelye jelentett számára. István a pesti MÁV Gépgyárban tanult Saját üzemét 1927-ben nyitotta. Mindkét üzem nagyon eredményesen használta ki azt a tényt hogy Fehérváron az 1920-as években több autó volt, mint más, hasonló kategóriájú városban. Javításra, alkatrészgyártásra szükség volt tehát de a 30-as években már a traktorok javítására és alkatrészpótlására is gondot fordítottak. Pál pedig igen hasznosan közreműködött a harmadik, a legnevesebb Bory fiú, Jenő bronzszobrainak készítésében: műhelye végezte el a szobrok öntését. A villanygyár, gázgyár és a MÁVjárműjavító üzemekről másutt szóltam. Itt kell viszont szót ejtenünk a nyomdákról, még akkor is, ha nagyságrendjük, alkalmazottaik száma szempontjából nem érték el az említett középüzemek szintjét. Az a kulturális érték, amit nyomtatványaik jelentettek, sem mutat túl a helyi jelentőségen, viszont éppen helytörténeti szempontból felbecsülhetetlenek lapkiadói és nyomdai vállalkozásaik. 1882-ig csak a Számmer család bírt Székesfehérváron nyomdával. A család Veszprémből származott ide: Számmer Mihály már mint veszprémi nyomdász szerzett privilégiumot székesfehérvári nyomda alapítására 1806-ban. A nyomdát a Kaszárnya (Kossuth) utcában, a 11. számú ház hátsó emeletes részében nyitották meg. Talán ennek a hagyománynak hatására a Kaszárnya utcában és környékén később (a századfordulótól a 30-as évek végéig) kicsiny nyomdák egész füzére dolgozott. Számmer Mihály özvegye után két ûa vette át a nyomdákat, közöttük felosztották a veszprémi és a székesfehérvári üzemet: az