Demeter Zsófia – Gelencsér Ferenc: Székesfehérvár Anno… Pillanatképek egy város életéből. – A Fejér Megyei Múzeumegyesület kiadványai 6. – Szent István Király Múzeum közleményei: B sorozat 38 (1990)

részben működött: Rehorska Vilmosé a Tobak, Aposztolovlcs Miklósé a Tolnai, Lázár Jánosé a Slmor (ma Piac tér), Moiser Istváné a Palotai utcában, Brajnovics Lajosé a Vargacsatornaparton. Közülük napjainkban már csak kettő működik a Palotai úton és a Tobak utcában. Talán nem is gondoljuk, hogy kelmefestővegytisztító szakma művelői Székesfehérváron komoly felkészültségű, gyakran külföldön tapasztalatokat szerző, már századunk első felében üzemszerűen termelő iparosok voltak. Aposztolovits Miklós 1912-ben szabadult fel Székesfehérváron. Mint segéd a nagyobb hazai városokban és Franciaországban dolgozott 14 éven keresztül. Üzemét 1924-ben nyitotta meg. Lázár János Szatmárnémetiben szabadult fel 1906-ban. Segédként Budapesten, Aradon, Kolozsvárott dolgozott. Székesfehérváron 1927-ben alapította üzemét. Brajnovics Lajos 1924-ben Fehérváron szerzett segédlevelet, majd Budapest előkelő vállalatainál és gyáraiban első segéd és festőmesteri minőségben dolgozott. 1930-ban lett önálló Székesfehérváron. A mai Palotai úti Patyolat-üzem elődjének tulajdonosa, Moiser István is Székesfehérváron tanulta mesterségét, 1916-ban szabadult fel. Üzemét 1919-ben alapította. A Palotai úti üzemen kívül a Nádor (ma Március 15.) utcában üzlete, felvevőhelye is volt. Az 1930-as években 1 segédet, 1 tanoncot és 6—8 vasalónőt foglalkoztatott villanymotorral felszerelt üzemében. Századunk eleje óta Székesfehérvár legnagyobb ilyen jellegű üzeme Rehorska Vilmos kelmefestő és vegytisztító gyára volt. Rehorska gyára nagyapja, Rehorska Vince 1840-ben alapított szerény kis műhelyéből fejlődött ki. Rehorska Vilmos édesapja korai halála után, 13 éves korában 72 esztendős nagyapjával együtt vezette az üzemet. Igen fiatalon Németországba utazott, hogy mesterségbeli tudását továbbfejlessze, a szakma újításalt megtanulja. Külföldről hazatérve Budapesten és az ország nagyobb városaiban lévő üzemekben dolgozott, ahol a kelmefestő és vegytisztító ipar minden részletét megismerte. Hazatérve 1904-ben vette át a Tobak utcai műhely vezetését, amely keze alatt gyorsan felfutott. Székesfehérváron két, Veszprémben és Kisbéren egy-egy felvevőhellyel dolgozott, de akadtak megrendelői Bécsből, Budapestről, Kolozsvárról, Kassáról és Egerből is. 1914-ig 24 munkást foglalkoztatott Az I. világháború idején üzemét katonai célokra foglalták le. Itt mosták, tisztították a városban működő 16 katonai kórház ruhaszükségletét. A tulajdonost bevonultatták, katonaként vezette üzemét 1915—18 között. Gyárát olyan feltétel mellett adta át a közös hadseregnek, hogy az üzemanyagokat, munkásokat a hadsereg adja, a gépek használatáért pedig méltányos bért fizetnek. Utóbbit azonban a vesztett háború végén nem kapta meg Rehorska Vilmos. Pert Indított, kártérítési jogosultságát a bíróságok megállapították, a kártérítési összeget 120 000 pengőben határozták meg. Kifizetésére soha nem került sor, mert a magyar kormány kimondta, hogy a közös hadsereg által igénybe vett hadi szolgáltatásokból eredő követelések kiegyenlítésére költségvetési fedezete nincs. A két világháború közötti időszakban a gyár csökkentett üzemmel, 10—12 munkással dolgozott. Ekkor kazánházában két Cornwell típusú kazán fejlesztette a gőzt az üzem szükségleteire. Ugyanitt helyezkedtek el a kelmefestésre szolgáló medencék. Egy másik földszinti teremben tolltisztító gép, gőzmosó gépek, centrifuga, portalanító és benzinmosó gépek, valamint benzindesztilláló készülék és 10 LE-s gőzgép működött. Külön helyiségben dolgoztak a mángorlógépek. Gőzvasaló szobákat is berendeztek. Az emeleten szárítókat alakítottak ki. Rehorska Vilmos kelmefestő és vegytisztító gyárát ezzel a berendezésével korának egyik legmodernebb üzemeként tartották számon, amely a legkényesebb igényeket is kielégítette. A Kari-cég tevékenysége elválaszthatatlan a kereskedelemtől, története pedig a sokoldalú vállalkozókészség példája. Olyan szép sikerrel, hogy 1928-ban Kari István a város virilistái (legtöbb adót fizető polgárai) között az első helyen szerepelt, s mint ilyen, a törvényhatósági bizottságnak tagja volt. Ma is érthető fogalom még a fehérváriak szóhasználatában a „Kari-ház", „megyek a Karlihoz" kifejezés, Fő utcai egykori házukat jelöli (ma az Állami Gazdaságok boltja van ebben aházban). A30-as években termékeik: védjegyzett Kajofi, és Hobokol likőrjeik, a Kék Csillag borpárlat, a különböző ízesített 190