Demeter Zsófia – Gelencsér Ferenc: Székesfehérvár Anno… Pillanatképek egy város életéből. – A Fejér Megyei Múzeumegyesület kiadványai 6. – Szent István Király Múzeum közleményei: B sorozat 38 (1990)

Az 1916 óta folyó fejlesztésekhez a város jelentős területeket sajátított ki. 1929-ben a további fejlesztések alapjaként modern kazánházat és új mosodát építettek, most már 800 beteg kiszolgálására. Kégl György adományáról már beszéltünk. A kórház történetének összefoglalásához a sok jótékony adakozó közül még feltétlenül ki kell emelnünk kettőt: 1909-ben Nagy Sándor, alapi földbirtokos hagyott több mint 100 ezer koronát a kórházalapra (ugyanakkor négyszer annyit az árvaházra), 1910-ben pedig Grünfeld Jakab 50 ezer koronás alapítványa teremtett lehetőséget a feleségéről elnevezett Lujza Szanatórium költségeinek összegyűjtésére. Nagy Sándorról e nemes gesztus emlékére az egykori Sas utcát nevezték el (mai Ady Endre utca). 1900-ban épült a Budai út és Seregélyesi út sarkán a katonai kórház (152). A két egészségügyi intézmény között igen jó kapcsolat alakult ki. A két világháború között egyéb intézmények is szolgálták az egészségügyet. A tisztiorvosi hivatal a Bástya utcában volt, a „szegényrendelo" pedig régi városháza tömbjében, majd az Oskola utcában (Zalka Máté utca). Az Anya- és Csecsemővédő Egyesület rendelője a Lord Rothermere úton (a mai Dózsa György tér bíróság felőli oldala), a Stefánia Szövetség Anya- és »Csecsemővédő Intézete pedig a Bástya utca 11. sz. alatt. Ekkor épült az OTI rendelő is, legalábbis annak Kégl utcai (Sallai Imre utca) első része. 1936-ban a Bástya utca 11. számú lakóháznak a Várkörút felé nyúló kertjében egészségházat építettek, a Tüdő- és Nemibeteg-gondozó a Berényi úton épült. Léteztek ekkor a városban magánszanatóriumok is: a Juhász-szanatórium az Új Várkörúton (Lenin út), a híresebb, a Pajzs-szanatórium a Zichy ligetben, a bíróság melletti emeletes házban volt (ma rendőrség). Pajzs Pál jól menő magánszanatóriuma 1920-ig működött, ekkor ugyanis a tulajdonost a Tanácsköztársaság alatti szreplése (a Munkás és Katonatanács, majd a Direktórium tagja) miatt 5 évi börtönre ítélték. Innen azonban megszökött, Szerbiában, majd Jáva szigetén telepedett le. Árvaházat a város 1872 óta tartott fenn, ekkor még a mai múzeumépületben (a Gagarin téren), 1913-ban épült az említett Nagy Sándor-hagyatékból Fábián Gáspár és Bory Jenő tervei szerint a Jézus szíve templom (azaz a Vízivárosi plébániatemplom) mögött az árvaház új épülete (ma óvoda; 197). Az 1930-as években az itt elhelyezett 60 gyermeket a Paulai Szt. Vince rend apácái látták el. Az árvaház melletti sarokház az aggintézeté. Ilyen intézet alapítására már 1724-ben gondolt a város: erre szántak a polgárok felvételekor fizetett díjakat, az újévi és névnapi köszöntők megváltását, jótékony mulatságok bevételét. A régi postaépületből alakították ki az aggintézetet (a Kossuth utcában, a mai Pintér Károly Művelődési Ház, az egykori Széchenyi-palota helyén állt). Majd ennek az épületnek a lebontása után a régi kórház telkén épült fel a mai épület, amelyet a két világháború között emeletes szárnnyal kibővítettek és díszítettek. A zárt erkélyfalon lévő (sajnos ma már nem látható, mert lemeszelték) és a külső falon látható Rákóczisgrafitto Marton Jakab fehérvári festőművész munkája (139—141). Az aggintézet sarokházának Széna téri (ma Május 1. tér egy része) folytatásaként, a Vásártér egykori mázsaházának helyére építették 1938-ban az Úrinők Otthonát (ma napközi otthon; 97). Az izraelita szeretetház a Várkörúton, a Romkerttel szemben volt. 1895-ben nyitották meg a Javítóintézetet 120 növendék számára (a Lövölde utcában, a mai Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet helyén). Az intézetben iparos- és kertmunkásképzés folyt, s műhelyeiben jó minőségű játékokat készítettek a fiatalok (190-191). A mentőszolgálat, a betegszállítás és fertőtlenítés a múlt század végén még önkéntes egyesületi keretek között, a tűzoltósággal egy szervezetben folyt (196). Miután azonban a szeles Móri-árokban fekvő Fehérváron a tűzoltás sokkal nagyobb probléma volt, a fő profil a tűzveszély meggátlása maradt mindvégig, s csak mint azzal együtt járó tevékenységjelentkezett a sérültek mentése és ellátása. Erre a célra 1930-ban lófogatú mentőkocsikkal rendelkeztek. A 18. században a külvárosokban fa- és sárfalú házak voltak, szalma- vagy nádtetővel, s ha volt kéményük egyáltalán, az fából készült. Ez persze nem feltűnő, ha tudjuk, hogy a Városháza fazsindely tetőzetét is csak 1848-ban cserélték cserépre. Maga az építőanyag is fokozott tűzveszélyt jelentett tehát. 170