Demeter Zsófia – Gelencsér Ferenc: Székesfehérvár Anno… Pillanatképek egy város életéből. – A Fejér Megyei Múzeumegyesület kiadványai 6. – Szent István Király Múzeum közleményei: B sorozat 38 (1990)

•y-iM-.jgy Többször elrendelték a fakémények lebontását, de hiába. (Tegyük hozzá;, a rendeletek hiába születtek országszerte is!) Később a nád- és szalmatetők lebontását és cserépre való kicserélését is elrendelték, azt is hiába. Nem kell azt hinnünk, hogy a nép megátalkodottsága lett volna az oka annak, hogy a rendeleteket nem hajtották végre, sokkal inkább a szegénysége. így a városi magisztrátus is hamar áttért a tiltások helyett az aktív tűzvédelemre: éjjeliőrök vigyázták éjjel-nappal a várost, éjszaka az órát is kiáltaniuk kellett. A dohányzást is szigorúan korlátozták: pipázni csak a szobában és a konyhában lehetett, a pipázókat rendszeresen összeírták. A tűzesetek megelőzésére a házaknál vizet kellett tartani, s a belterületen kazlat tilos volt rakni. 1728-ban megalkották az első tűzi szabályzatot: ebben a tűzhöz az első lajt vízzel érkezőknek jutalmat tűznek ki. Ekkor minden férfiember öntkéntes tűzoltó volt kötelességből: szakmánként határozták meg, hogy kiknek kell a tűzjelre a tűzhöz szaladni — ám azt is le kellett írni, hogy kiknek nem volt szabad a tűz közelébe menni: nőknek és gyerekeknek tilos. Már 1736-ban felállították minden városrészben a lajtok, csáklyák elhelyezésére a tűzoltófészereket, amelyeket még századunk 30-as éveiben is ott láttak a szemtanúk pl. a Gőbel János (ma György Oszkár) téren. Ebben a században már voltak a városnak tűzifecskendői, ezeket a városmajorban tartották. A tűzoltás élén mindig az illető városrész fertálymestere állt, hiszen az ő házánál tartották az apróbb tűzoltó eszközöket. 1814-től városi kéménytisztítót fogadtak fel, aki jelentette a tűzveszélyes tűzhelyeket, kemencéket és kéményeket. 1861-ben a Réh-kertben, a korcsolyapálya környékén víztározót alakítottak ki. Tüzek azért mindig voltak szép számmal. Nagyobb tűzvész pusztított 1837-ben a Felsővároson (ekkor égett le a régi katonai nevelőház is, ezt a város újra felépíttette), 1843-ban pedig a Rác- és Palotavárosban, amely átterjedt a Tóvárosra is. A Rácváros és a Tóvárosnak a csizmadianegyede a zsúfoltsága, a Felsőváros pedig a szeles, fátlan udvarai miatt volt különösen tűzveszélyes. Többen megfigyelték már, hogy a felsővárosiak nem szerették a fákat: talán fontosabb volt az, hogy jól mozoghassanak udvarukon a szekérrel, a széles utcákon akadály nélkül hajthassák a jószágot a csordára. Emiatt az állandó tűzveszély miatt vált Fehérvár egyik fogadalmi napjává Flóriánnap (május 6.), a tűzoltás védőszentjének napja. 1839-ben állítottak fel a Lakatos utcában egy Flórián-szobrot (Szigl Gáspár polgár állíttatta), ahová ezen a napon körmenetek érkeztek a templomokból. Különösen az 1843-as „nagy tűz" után erősödött meg ez a hagyomány. A szobor a II. világháború alatt aknatalálatot kapott (ma ennek a helyén áll Ferenczy Béni Játszó fiúk című alkotása). Az Önkéntes Tűzoltó Egyesület 1873-ban alakult meg Havranek József, akkor rendőrkapitány, később polgármester vezetésével. 1889-ben egészült ki a mentőegyesülettel. A tűzoltószékház és a tűzjelző hálózat 1885-ben épült fel Kempelen Imre mohai birtokos adományából, a telket is ő adta (147—148), sőt az induló felszerelés megvásárlásában is ő segített. Kempelen Imre nevét 1891 óta viseli a tűzoltóság előtti tér. A laktanyát és a felszerelést 1930-ban alakították át, ekkor már két autófecskendőjük, motorfecskendőjük és tolólétrájuk volt. (Emlékezzünk csak, ugyanekkor a betegeket lovas mentőkocsin szállították; 146. ) Ekkor már a hivatásos tűzoltólétszám is elégséges volt a legsürgősebb feladatok megoldására; mellettük a nagyobb üzemek maguk is szerveztek önkéntes tűzoltóegységeket (MÁV, Felmayer-gyár), és a városi önkéntes egylet továbbra is segítette munkájukat. A múlt század végétől, az öt nagyobb városi kerület kialakulásától állandósult a tűzjelzés rendszere. Nem lévén itt tűztorony, a jelzést a templomtornyokból adták le: annyit kongattak, ahányadik kerületben ütött ki a tűz: ha a Belvárosban egyet, ha a Felsővárosban kettőt, ha a Palotavárosban hármat, ha a Tóvárosban négyet, ha a Vízivárosban ötöt, és ha másutt, a kültelkeken, akkor hatot. 171