Demeter Zsófia – Gelencsér Ferenc: Székesfehérvár Anno… Pillanatképek egy város életéből. – A Fejér Megyei Múzeumegyesület kiadványai 6. – Szent István Király Múzeum közleményei: B sorozat 38 (1990)
nyitotta meg a pest—balatoni gyorskocsijáratot. Az ő kocsijuk reggel 7 órakor indult, Kápolnásnyéken a kocsmábaan reggelire, Martonvásáron ebédre, Érden a Libadöglőcsárdában uzsonnára álltak meg, így este 7 órára már meg is érkeztek a fővárosba. Szép számmal voltak persze, akik még a 19. században is csak amúgy gyalogosan, az „apostolok lován'' érkeztek. Róluk általában nem szólnak történeti források, de azért álljon itt két példa a híresebbekből. Az 1842 telén itt színésznek állt Petőfi Sándor karácsony napjaiban Fehérvárról Pestre gyalogolt és vissza, hogy Vörösmartyt versei kéziratával felkeresse, munkáiról véleményét kikérje. „Karácsonykor Pesten valék s megismerkedem személyesen Bajzával és Vörösmartyval. Vörösmartynak szembe tűntek verseim s amint Bajzától is haliám, ő a Petőfi név alatt valami régibb írót vélt rejleni. Fél napot tölték a régtől tisztelt, szeretett két férfi körében. Boldog fél nap!" Ugyancsak gyalogosan érkezett 1879-ben Kner Izidor vándorlásai közben városunkba. „... a Lánchídon át az országútra érve, az első szembejövőtől megkérdeztem, hogy a jobbra vagy balra nyíló két út hova vezet. Pilisvörösvár és Székesfehérvár között kellett választanom, s mert az utóbbi szebben hangzott, arra indultam és még aznap késő este oda is érkeztem... A csirkepiactéri Arany Bárányban egy porció birkapörköltért meg egy darab kenyérért túladtam az atyámtól kapott fertályforintoson. .. Hotelnak kínálva kínálkozott a kocsmával szemközti Zichy-liget korán serkedő pázsitja, bokra... A csirkepiac kútjánál megmosakodtam... harmadnap kondíció után néztem..." Kner Izidor példája tipikus annyiból, hogy a vándorló legények, hacsak alkalmi fuvar nem kínálkozott, bizony általában így érkeztek. 1872 előtt a céhek vagy ifjúcéhek, esetleg legénytársulások igyekeztek megkönnyíteni a vándorló társak dolgát. Amíg munkát nem találtak, a Ponty vendéglőbeli legényszálláson az ún. „iparszállón" éjszakai szállást és meleg ételt kaphattak (17, 90). 1872 után ez már az Ipartestület feladata volt, amit teljesített is. 1894-ben egy szobát emeletes ágyakkal rendeztek be erre a célra a Pontyban. Munkaközvetítőt is alkalmaztak. A nyomdászszakszervezet még a 30-as évek munkaínséges idején is gondoskodott az átutazó, munka nélküli nyomdászok ellátásáról a Ponty szállóban. A városba közúton legtöbbször kocsik, szekerek érkeztek. A környék lakossága eladni és venni sűrűn járt a fehérvári híres vásárokra és a hetipiacokra. Az iparosok és kofák gyakran többen fogadtak meg egy kocsit, hogy a költségeket megoszthassák. A költségekhez a „kövezetvám" is hozzátartozott. Ezt a városi vámházaknál, sorompóknál fizették a szabad királyi város kasszájába, a városok árumegállító jogának késői maradványaként (3, 4). A városba vezető utakon nyolc sorompó és vámház állta útját az érkező kocsiknak: (csákberényi, palotai, csíkvári, budai, zámolyi, sárkeresztúri, lovasberényl, móri vámházak) itt városi alkalmazottak (vagy a bérlők, hiszen az 1840-es években pl. a bérletet „kotyállották", azaz a többet ígérőnek adták bérbe) szedték a kövezetvámot. Ennek elnevezése utal arra, hogy ezt a város az utak fenntartására fordította. Az 1930-as években ez kocsinként 80 fillér volt (ekkor ez több mint 4 kg búza ára a piacon!). Vámot fehérvári lakos természetesen nem fizetett (ő adózott), a fuvaros sem. így a környező falvak gazdái igyekeztek fehérvári emberrel szállíttatni, hiszen így a vámot, amit persze az áru tulajdonosa fizetett volna, megtakarították. Nagy keletjük volt a fehérvári fuvarosoknak! Nagyobb, teherbíróbb kocsikat használtak hát, mint a környék gazdái. A kocsikon feltüntetett táblákon szerepelt az illetőség, a lakás, de a sorompóőrök állítólag már a kocsizörgésről is megismerték a fuvarosokat; ki sem léptek a vámházból, hanem láncon vagy kötélen fölemelték a sorompót közeledtükre (4). A kövezetvámot és ezzel együtt a sorompókat a 30-as évek végén szüntették meg, államikezdeményezésre. A balatoni út kiépítésével párhuzamosan így kívánták támogatni az átmenő forgalmat. A kiesett vámbevétel pótlására átalányt kapott a város. A vámházak —néhány máig is — megmaradtak; egyiküket-másikukat azonban elsöpörte a városfejlődés és csak nevük él tovább. Aki a Vörös Hadsereg—Élmunkás út kereszteződésébe indul, ma is azt mondja a buszon: leszállok a sorompónál! Vasúton 1860 óta érhető el Székesfehérvár. 1860. július l-jén gördült ki a fehérvári régi indóházból az első szerelvény Újszőny felé, s egy év múlva megnyílt a Déli Vasút 153
