Bakonyi István - Horváth Júlia (szerk.): Tanulmányok Németh Lászlóról – István Király Múzeum közleményei: B sorozat 36. (Székesfehérvár, 1987)

Cs. Varga István „A RÉSZVÉT, A TAPINTAT S AZ ÍZLÉS ÉGTÁJAI" Németh László Csehov-képéről Csehov magyar fogadtatásáról Németh László Csehov-képét be kell illesztenünk Csehov magyar fogadtatásának folyamatába, bár ezt a célkitűzésünket most csupán vázlatosan, következésképpen csak hiányosan valósíthatjuk meg. 1891-től kezdve jelennek meg magyarul Csehov-művek különböző napilapokban, irodalmi folyóiratokban. 1898-tól 1901-ig (Csehov halálá­ig) hat Csehov-kötet látott napvilágot magyar nyelven, Szabó Endre, Ambrozovics Dezső, Zsatkovics Kálmán és Barabás Ábel fordításában. Kezdetben novellái voltak ismertebbek, a novellista népszerűségének tetőpontján azonban drámái is megszólalnak a magyar színpadon. 1901-ben a Nemzeti Színház mutatta be A medve című Csehov­­darabot. A nagy várakozás ellenére bukással végződött a darab színre­­vitele. 1903-ban Háztüznczőben címen adták elő A leánykérést. A darab elkerülte ugyan a látványos bukást, de csalódást okozott. A magyar kritika felismerte a novellaíró Csehov életigazságait, de félreértette a drámaírót. Elvitatták dramturgiai tehetségét. (Még Bródy Sándor is két­ségbe vonta Csehov drámaírói képzeletét.) A Csehov-drámák magyar fogadtatásában új korszakot jelent a Vígszínház jeles előadássorozata, amely elsősorban Jób Dániel kezdemé­nyezésére jött létre a 20-as évek első felében. Bár a kritikai visszhang­­talanság és értetlenség ekkor sem szűnt meg, mégis fontos színháztörté­neti eseménynek számít a Ványa bácsi, a Három nővér 1922-es, majd az Ivanov 1923-as, és a Cseresznyéskert 1924-es bemutatója. 1922-ben, a próbák közepette Jób Dániel a Három nővér bemutatójára Berlinbe utazott, ahol Sztanyiszlavszkij rendezésének nagy sikere volt. Onnét hozta azt a francia nyelvű albumot, amely a moszkvai Művész Színház Sztanyiszlavszkij rendezte előadásának színpadképeit tartalmazta, és így tudta hasznosítani a nagy szovjet rendező színpadi eredményeit. Hevesi Sándor már 1903-ban tervezte, de csak 1930-ban tudta meg­valósítani a Sirály magyar bemutatóját. A korabeli hazai kritika nem vette észre a Csehov-darabok drámai­ságát, értetlenül állt alakjaival szemben. Folyton dramaturgiai ellen­vetéseket sorjáztat, bizonyítva, hogy nem ismeri fel Csehov újításait. Az értelmezések fő vonulatát jól jellemzi egy korabeli kritika részlete: 80

Next

/
Oldalképek
Tartalom