Bakonyi István - Horváth Júlia (szerk.): Tanulmányok Németh Lászlóról – István Király Múzeum közleményei: B sorozat 36. (Székesfehérvár, 1987)
kristályosodik ki következetes optikai rendszerré, hogy aki egyszer ennek a kristálynak a közepén helyezkedett el, a művön kívüli világot is a mű fénytörésében látja: egy műalkotás nemcsak a mű problémáit, hanem virtuálisan az egész világ problémáit is megoldja: határozott álláspontot szuggerál olyan dolgokkal szemben is, amelyeken írója sem gondolkodott.” Az irodalmi műnek ez a szemlélete az írótól hősiességet követel, s azt, hogy műveiben egy olyan szellemi rendszert alakítson ki, amely „ki tudja mikor és hol talál rést a tömegek felé”. Németh felfogása szerint a XX. századi tudomány is az előző század tagadásaként jött létre. A tudománynak azt a szakosodását, amely a XIX. század folyamán ment végbe, szükségszerű folyamatnak, mintegy a tudomány önmozgása során létrejött eredménynek látta. Kritikájának alapja így nem is annyira a szakosodás, hanem az ismeret és a műveltség elszakadása. A szellem emberében azonban ismét jelentkezik az egész áttekintésének igénye. Ismeretes, Ortega is érintette ezeket a kérdéseket, éppenséggel a specializáció tanulmányozása révén jutott el az eltömegesedés felismeréséhez. Említettük már, Németh pontosan interpretálta Ortega tömegfogalmát: ......nem a munkástömegek forradalmáról van szó az államban, hanem az átlagember forradalmáról az élet minden terén. A tömeg nem a proletariátus, hanem a napról napra a legkisebb ellenállás irányában élők (esetleg épp az arisztokrácia); a nemesség, az elit pedig a feladatokat találó, a túlmunkát végző, az alkotó”. A minőség forradalmát Németh László az életérzés alapján hirdette meg: ennek szellemi vonatkozása pedig a tudományos részmunkákba menekülés helyett a szellem egészének vállalása. Üj enciklopédia, írta a modern tudomány lehetőségét kutató tanulmánya fölé címként, s az enciklopédikusság volt az, amit Ortega gondolkodásából is átvett. Azok az elemzések, amelyeket Németh az új művészetről és az új tudományról adott, mindkét jelenséget a politikával összefüggésben vizsgálták. Része lehetett ebben annak, hogy már Németh is érzékelte a politikai szféra egészének felértékelődését, s része annak is, hogy magyar íróként nem is függetleníthette magát a politikai kérdésektől. Mi több: már jóval a teoretikusan is meghirdetett tájékozódás előtt is érintette azokat. Németh — miként Lackó Miklós írja — 1928-ban az ideológiai kérdéseket illetően is közel került az alakuló népi mozgalomhoz. Ekkori teoreti/elo írásai is hozzájárultak ahhoz, hogy a népi mozgalom megtalálja saját ideológiai arculatát. írásaiban, így A Nyugat húsz esztendeje, a Faj és irodalom, a Népiesség és népiség, a Nép és író, az Üj reformkor felé címűekben, irodalom és politika gyakorlati összefüggéseit vizsgálta, s a politikától az irodalomból átvett felfogások alkalmazását várta. A tájékozódás egészen más szintre emelte Németh politikával kapcsolatos gondolatait. Igaz, a politikát némi kiábrándulással szemléli; „A 46
