Bakonyi István - Horváth Júlia (szerk.): Tanulmányok Németh Lászlóról – István Király Múzeum közleményei: B sorozat 36. (Székesfehérvár, 1987)

politikus nem példakép. A politikusnak nem kell vértanúságot vállalnia a meggyőződéséért, mint a szellem emberének, aki igazságok mellett tesz tanúságot”. Az európai nagy politikai átalakulások időszakában a politikától is megújulást, a művészet és a tudomány területén lezajlott változások követését remélte. A Nyugatba írt cikksorozatnak Az irodalom önkormányzata című részében részletesen is foglalkozott ezzel a kérdéssel. Az írásban a XX. század politikáját a tömegekkel manipuláló politikának látja. Elszakadt az aktuális XX. századi kérdésektől, nem alakult át új politikává. Ez a kifejezés majd a Tanú-korszak egyik írásában tér viszsza (Üj politika, Tanú, 1933. 6. sz.). Itt pontokba szedve, de vázlatosan kritikáját is adja kora politikai irányainak. A polgári demokráciát a XIX. század azóta meghaladott irányának látja. ,,Ez a demokrácia egy lázas, építő kor politikai iránya volt; teret követelt a vállalkozó kedvnek, felszabadította a vállalkozást a kialakult rend gátlásai alól, s hatalmas tömegeket bocsátott az épíkezés rendelkezésére”. A szocializmus a XIX. század meghaladásaként jött létre, de nem tudta elvágni múlt századi gyökereit: „A szocializmusban megvan a törekvés, hogy a tőkés rend nyugtalan, áramló világát felváltsa, és a tömegeket egy szilárdabb rend védelmében részesítse. Az emberiesség nagy forrásából táplálkozik. A társadalmi jelenségek rendszeres, tudományos magyarázatát adja De épp ez a tudományos magyarázat, a szocialista dogma vágta el kapcsolatát a kor friss eszméivel.” Ez a felfogása, ismeretes, vitát váltott ki a marxista gondolkodókkal, ez a vita pedig mindkét fél részéről lehetőséget adott a kérdés részletezőbb megvitatásához. Bennünket azonban itt nem is ez a vita érdekel, hanem az, hogy Németh gondolatvilágában miképpen jelentkeztek az új politikával kapcsolatos elképzelések, miközben az egyre jobban teret nyerő fasizmustól következetesen elhatárolta magát. A jövővel kapcsolatos elképzeléseit — éppen az Űj politika című írásában — pontokba szedte. Politikáról szól, de érezni, hogy túllép a szűkén vett politizáláson. Ez a politika, írja, az emberi minőséget „akarja termelésben és életben felszabadítani”. Elfogadta a tervgazdaságot, főképpen azért, mert keretek közé szorítja, lezárja a kapitalista fejlődést (Németh egyébként is sokat foglalkozott a kapitalizmus végének jelenségeivel), s ezzel „felszabadítja az emberiség figyelmét a gazdasági életről, amely idáig lenyűgözte, a szabályozott gazdaság másodsorba szorul, s helyet enged lényegesebb emberi teendőknek”. A tervgazdálkodást ugyanakkor a vállalkozás lehetőségével kapcsolná össze: „El lehet képzelni a tervgazdaságot is, mint vállalkozások hűbériségét, ahol a magántulajdon helyébe a munkabizomány lép; a ,birtokos' felelős a közösségnek, a közös terv szolgáltatásokat szab ki rá, de megőrzi a nagy kollektív kereten belül egyéni függetlenségét, kifelé a rendszer része, de benne a maga udvarán a maga ura”. Ez a vállalkozási rend visszaszorítaná a bürokráciát, s megteremtené a vállalkozások, a területi alapon szerve47