Bakonyi István - Horváth Júlia (szerk.): Tanulmányok Németh Lászlóról – István Király Múzeum közleményei: B sorozat 36. (Székesfehérvár, 1987)

rámutassanak egy abszolút értelemben igazságos Rend szükséges voltára.” — jegyzi meg Kocsis Rózsa. Ugyanakkor ebben némi idealizmus jellemzi Péter gondolkodásmódját; a rend már-már Jóisef Attila-i erejű óhajtása merő illúzió a fönálló társadalmi viszonyok között. Természetesen az abszolút értelemben igazságos rendről van itt szó, hiszen a rendcsinálás ellenforradalmi mozzanata éppen nem hiányzik. Ám beszélhetünk az emberben meglevő belső rend igényéről is. Péter számára éppen gondolkodásmódjának ez az igénye teszi fontossá a szerdai fogadónapok varázsát. Más köre, közössége nincs, hogy ezt a belső rendelet megteremtse. (Kivéve persze saját tanulsága, olvasmányai, gondolkodása.) Jellemző, hogy ugyan tart szüneteket a Barbiánhoz járásban, de mindig jelentkezik az újbóli jelenlét iránti vágy. Egy szemléletes és érzékletes részlet ezzel kapcsolatban: „Ahogy azonban az alapvizsga utáni őszön Pestre feljött, s a Kemény Zsigmond utca kertjeiben a nyirkosán fonnyadó levelek, s az utcalányok körül kóválygó köd tea-gőzre és közeltolt bőrfotelekre kezdett emlékeztetni, megint elfogta a honvágy a Barbiánék szerdái után.” Láthatjuk az írói ábrázolás sajátosságait; a természeti környezet és az ember belső világa páratlan összhangját, a kissé zsúfolt nyelvi elemek és Péter vágyakozásának szinkronját. Egyben az sem kétséges, hogy a közösség utáni vágy szerepe is fontos. A Németh-regényekben kiemelt jelentőségű törekvés azért hangsúlyozott a Szerdai fogadónap eme pontján, mert már jól látjuk, hogy egyelőre egyéb közösségi tér nem kínálkozik a főhősnek. Az pedig tagadhatatlan, hogy él benne a közösségben föloldódás igénye, s most kizárólag Barbián köre jelenthet ilyen lehetőséget.

A kor persze nem kedvez a közösség felé igyekvő embernek. Barbián sem ilyen. A „közéleti munka” terheire panaszkodik. (Az más kérdés, hogy számúra mi ez a közéleti tevékenység.) Egyik fő feladatának meghatározása felesége, Hilda szerint: „Egyelőre új lelket akar az egyházba lehelni, s ezek elég vastag tartályok szónak és levegőnek.” Jó Péter egyik emlékezetes beszélgetése is az egyházatyákkal zajlik le. „Én a középkorban szerzetes lettem volna; ma azonban nem tudnék pap lenni.” — mondja Altmannak. Ez az egyszerű és őszinte mondat bonyolult öszszefüggéseket jelez. A Jó Péterhez hasonló egyéniségek tudják, hogy a világnak valódi megváltásra van szüksége, de azt is látják, hogy a megvalósult intézményes keretek messze kerültek a megváltás eszméjétől. Itt utalhatunk Németh László „vallástalan vallás” — elképzelésére, arra a felismert és jórészt vátozatlanul meglevő hiányra, amely a modern kor egyik jellemzője. (Ebben a témakörben idézhetnénk Németh László egyik tanulmányát, A „vallásos” nevelésről címűt.)

Mindezekből fakad, hogy a Mester és tanítványa vége felé Jó Péter helyzete egyáltalán nem stabilizálódik. Barbiánékon kívül , más hely nincs, ahova szívesen járna, és ott sem felhőtlen az öröme. A mesternek

18