Bakonyi István - Horváth Júlia (szerk.): Tanulmányok Németh Lászlóról – István Király Múzeum közleményei: B sorozat 36. (Székesfehérvár, 1987)

tart kapcsolatot. Nemcsak a szocialista Magyarországról álmodik, hanem a szocializmus, majd a kommunizmus világméretű megvalósulásáról is.

A Kertész és a Halmi-féle értelmiségiek világképében meghatározó a forradalomhoz való viszonyulás, de vízválasztó a Tanácsköztársaság kikiáltásának a megítélése. Kertész a forradalmat „nemzeti” szemszögből értékeli és azt nézi, hogy mi haszna lehetett volna belőle a magyarságnak. Mint volt szibériai fogolynak, a „nemzetiségi kérdés rendezése” tetszett legjobban Lenin tanaiban is. Szükségesnek tartotta azt a forradalmat, amely elsöpri a Habsburg-monarchiát, és egy erős „paraszt demokráciát” teremt. Az így felszabadult magyar tömegek elönthették volna a városokat. hogy népből nevelődött középosztály váljék belőlük. Ebből következően a népiségből táplálkozó szemlélet határozta volna meg a magyar kultúrát is. A Tanácsköztársaság kikiáltását Kertész már „kockázatosnak” tartotta, mert mint ahogy Koltai is kifejtette: „Egy kis nép életét, ahol a fennmaradás százados probléma, nem szabad... kockáztatni.”

Halmi viszont mint „igazi forradalmár” arra figyelt, hogy „mi táplálja a forradalmat”, és szükségszerűnek ítélte a Tanácsköztársaságot. Mert ha a Kassát bevevő magyar vörösök, s az oroszok esetleg a Visztulánál találkoznak, „akkor az nemzeti szempontból is előny lett volna.” Vitájuk és kétféle felfogásuk a kor alapvető problémájából táplákozott, és előre vetítette a magyar fejlődés további kérdéseit is.

Az említett vitával nyilvánvaló Némethnek az a törekvése, hogy elfogadtassa és a magyar közgondolkodásba iktassa a szocializmus világképét, Egyrészt, hogy összekösse a magyar múlttal és a nemzeti gondolkodással, másrészt pedig, hogy a minőségigényt tudatosítsa benne.

Ágnes történelemről és társadalomról alkotott képe úgy bontakozik ki, hogy apja eszményeire épül és a jövőbelijének tekinthető Halmié felé irányul. Összekapcsolja a múltat a jövő képével, és kiegészíti saját szeretetre épült, erkölcsi vonatkozású minőség-eszméjével. Ágnes elmélkedései, egyszersmind a regény dialogizált esszébetétei rögzítik és értékelik a kor történelmi-társadalmi képét, erkölcsi felfogását, irodalmiművészeti, tudományos és pedagógiai vonatkozású szféráját. Felölelik a kor értelmiségét foglalkoztató majdnem egész ismeretanyagot és a velük kapcsolatos problémákat. így érvényesül Németh László felfogása a jó társadalmi regényről, amelyiknek az a legbiztosabb mértéke, hogy „milyen jó történeti regény lett belőle”.

Az Irgalom ebben a tekintetben emlékeztei első regényének, az Emberi színjátéknak a célkitűzésére. Azt a bonyolult lelki és szellemi folyamatot ábrázolja, amit antigonéi lélekállapotú hősnője képvisel, és a külvilág hatására feldolgoz magában. Az ő szemszögén keresztül érzékelhető társadalomrajz és szellemi körkép végül is arra szolgál, hogy Ágnes véleményt alkotva szintézist alkosson belőle, és felépítse saját életfilozófiáját.

11