Lencsés Ferenc: Martonvásár története – István Király Múzeum közleményei: B sorozat 26. (Székesfehérvár, 1964)
Korai kapitalizmus kora
mostani tulajdonos nem tudott nagyobb beruházásokat eszközölni, miért is a kihasználás korábbi módját fenn kellett tartani. Csak 1904. és 1907. évek között lehetett kedvezőbb feltételeket teremteni: gyors egymásutánban 3 mély kutat fúrattak, 16 km mezei vasutat építettek, további 500 tehén részére istállót építettek, egy 20 lóerős Fowler gőzeke-gamdtúrát, vízhúzáshoz motort, valamint a takarmánykamrákban folyó munkákhoz benzinmotort állítottak be. Tekintettel arra, hogy ezekben az években igen nagy szárazságok voltak, az elvégzett beruházások nem hoztak megfelelő eredményt.'3* Az 1912-ben 10 km-re fekvő Ercsiben beinduló cukorgyár lehetőséget nyújt egy nagyobbarányú szarvasmarha-tenyésztés és a még helyenként található humusz-szegény talaj megjavítására.'35 A talaj zöldtrágyával való javítása a száraz kiima miatt nem valósítható meg. Évente a szántóterület egynegyedét trágyázták meg csupán 300—320 mázsa istáliótrágyával hektáronként. Az istállótrágyát a trágyáiétól még az istállóban elválasztották, a trágyakezelési helyen egyenletesen szétterítve és nem lelocsotliva. A trágyakezelési helyek nem megfelelőek és kilátásba helyezték megjavításukat. A trágyalé föld alatt 200—300 hektoliter űrtaitalmú vasbeton gyűjtő ciszternába folyt és innen közvetlenül a szántóföldre került. Az istálló és a szántóföld közti úton a trágyáié nitrogéntartalmának nagy része veszendőbe ment, ezért szántóföldi hatása még nem volt megfelelő. Az istállótrágyán kívül a búza és a cukorrépához évente 1700—1800 mázsa szuperfoszfát és 300—350 mázsa csilléi salétromot használtak fel. Kálisó műtrágyázást nem lehetett sikerrel alkalmazni, mivel a kötött talaj ezt a tápanyagot elegendő mennyiségben, továbbá megfelelő menynyiségű meszet tartalmazott. A gabonaneműek között a főtermény a búza, melynek szalmáját almozáara használták, második helyen állt a zab, melynek szalmáját az igás és hasznosállatók etetésére használták fel, harmadik helyen állt az árpa, azonban a szántóterület nagyrésze kötött talajú, ahol sörgyártásra nem megfelelő árpa termett. Rozsot csak annyit termesztettek, ami a cselédség kommenciójához szükséges volt. Az összes gabona mintegy háromnegyed részét helybeli munkások aratták le, amiért mindenféle gabonaneműből szemben és szalmában az egész termés 11-ik részét kapták meg. Szociális okokból az aratási munkák e helyi bérezési formáját fenntartották. A gabonatermés fennmaradó részét kéve-kötőgépekkel aratták le.'3“ A kapásnövények között az első helyet a kukorica foglalta el, amely fokozatosan a cukorrépa mögé szorul. A kukorica megmunkálást a helybeli munkások részért végezték, kétszeri kapálásáért, töréséért, szárlevágásáért és összekötéséért a csöves termés és a szár egynegyed részét kapták. 46
