Farkas Gábor et al.: Tanulmányok Kisláng múltjából és jelenéből – István Király Múzeum közleményei: B sorozat 25. (Székesfehérvár, 1964)
3. Néprajzi adatok Kisláng településtörténetéhez
vagy tüzrevaló fészernek. A vázuk fából készült, s zsúppal vagy náddal fedték azokat. Ez az időszak volt az ismerkedés és a barátkozás kezdete az új falu lakói között, amelyet a későbbiek során a közös munkák, összejövetelek mélyítették el.4 A nagyobb gazdák még az első években hozzáfogtak az építkezéshez, míg a kisebb helyeken, főleg a Petőfi, Kossuth és Vörösmarty utcákban alacsony, egy helyiségből álló, ajtóval, esetleg ablakkal ellátott putrikat építettek, de ezeket hatósági intézkedésre hamarosan le kellett bontani. A putri földbevájt, négyzetalakú gödör volt, amelynek tetejét fával, kukoricaszárral fedték és földdel vastagon betakarták. Az ajtaján sokszor zsírpapír volt az ablak. A házak anyaga föld volt, mert az egyéb drága építőanyag hiányában ehhez jutottak hozzá a legolcsóbban és ennek a vidéknek a talaja alkalmas építkezésre. Különben is a Mezőföldön, ahol az új falu fekszik, a vertfalas építkezési módnak nagy hagyományai voltak. Az építkezést, a falak tömését a környékbeli falvakból, így Kálózról, Abáról származó 10—15 főből álló bandák végezték el, de voltak olyan telepesek is, akiknek házát a falubeli rokonság építette fel. Az építkezések megindulása után már kislángi napszámosok is dolgoztak, és az egymás kölcsönös segítése is rendszeresebbé vált. Mivel a legtöbb helyen kezdetben az istálló készült el egy szobával, az építkezést gyakran a hátulsó részről kellett folytatni. Ezért fordult elő még idővel az, hogy nem ért ki egészen a ház az utcáig, mert nem úgy építették fel, ahogy eredetileg tervezték. A hajdani pusztából csak a mai Csapó Gábor féle ház maradt meg, amely valamikor a bérlő lakása volt. Ez a Fő utcának a Ny-i részén, az ún. Búcsú téren fekszik. Ugyancsak ezen a részen a második világháború idején pusztult el az utolsó cselédház, az ún. országház. Mielőtt a házak építéséhez hozzáfogtak volna, kutakat ástak. Egy kút a kezdeti időben 3—4 házat is ellátott vízzel. Későbbiek során azonban kútásással kezdtek rendszerint minden egyes építkezést. A kút építésénél 4 ember dolgozott. Ezek egyike kőműves vagy legalábbis a kútásásban járatos ember volt. Miután kijelölték a gyakran 2 m, vagy ennél nagyobb átmérőjű kút helyét, s már kézierővel nem tudták lrihányi a földet, csigára szerelt vödörrel folyt a munka tovább. Egy ember ásta a kutat, ketten hajtották a csigát, egy pedig hányta a vödörből félre a földet. Miután az agyagos talajt átszakajtották, kb 5-7 méterre jelentkezett a víz. A továbbiakban a vízzel együtt merték a földet. A kút alsó részét fabödönnel, deszkával összeerősített koszorúkkal bélelték ki, hogy a folyóhomok át ne törjön. Téglával rakták ki a belsejét, s egészen a kút szájáig lapjára helyezett téglával kibélelték. Káváját deszkából készítették, majd a téglabélés helyett meg-116
