Pesti János: Pintér Károly életútja – István Király Múzeum közleményei: B sorozat 24. (Székesfehérvár, 1963)
Azokra, akiket — a maga számára is természetesen — kívülcsuktak az ajtókon. Künn rekedtek, a Zöldfa utcai Szűts vendéglő homályában, ahol kb. százötvenen a következőkről vitatkoztak: 1. A betegsegélyző pénztárak ügykezelésének megváltoztatása. 2. Miért szegény a nép? 3. A munkás-önképzőkör célja. 4. Az építőmunkások helyzete. A segélyző pénztárak közül az Ipartestület Segélyző Pénztáráit, az Aggiparosok Segélyző Pénztárát és az Ipartestület Betegsegélyző Pénztárát említhetjük meg. Az első alapszabályait 1892-ben hagyta jóvá a belügyminiszter. A város iparosságának szociális intézménye volt. Vagyonmérlege 1900-ban közel 17 millió korona. Az aggiparosokét 1892 nyarán hívták életre. Pintér Károlyékat azonban főképp az Ipartestületi Betegsegélyző Pénztár érdekelte. Az 1891. évi XIV. te. alapján jött létre, az iparosoknál alkalmazott segédmunkások szociális segítését kellett volna megoldania. Pintér — e hivatás elsikkadása miatt — először az első napirendi ponthoz szólott. Elmondta azt, hogy a betegsegélyző pénztárak bajairól óriási beszédet lehetne tartani, mert akár a kerületi, akár az ipartestületi betegsegélyző pénztárakat nézzük, mindkettőnél férges állapotokat találunk. A segélypénztárakat még Baross Gábor miniszter alkotta meg, és kötelezővé tette a tagságot az egész munkásosztályra. A törvény értelmében a tagdíj járulékok nem haladhatják meg a 2 %-ot, csupán a kerületinél emelhető fel szükség esetén 3 %-ra. De a munkásosztály csak fizeti a megszabott járulékot, betegsége esetén azonban segélyben nem részesül. Pesti példára hivatkozott, ahol kizavarták a beteg munkást a kórházból.* „Minden betegsegélyző pénztárnál tulajdonképpen autonómia van — beszélt Pintér — de a munkás nem gyakorolhatja bennük választási jogát. A budapesti betegsegélyző pénztárnak 600 000 tagja van, és ez óriási intézetnek még annyi pénze sincs, hogy az orvosokat fizethetnék rendesen, nemhogy segélykiutalásokat adhatnának a beteg munkásoknak. Munkás: fizess és hallgas! — ez az elv nálunk. A törvények védik a munkások jogait, de a törvényeket megkerülik egy kis előrelátással és praktikával.”s Javasolta a betegsegélyző pénztárak államosítását, mert nemcsak a központban, hanem Székesfehérvárott is tarthatatlanok az állapotok. Megtörtént itt, hogy egy munkás leesett az állványokról, és nem fizettek neki betegjárulékot, mert „saját hibájából történt” a baj. Most megint a tagdíjjárulékot akarják felemelni, de ez ellen tilta* Libits Imre közbekiáltott: Nálunk is! 18
