Pesti János: Pintér Károly életútja – István Király Múzeum közleményei: B sorozat 24. (Székesfehérvár, 1963)

kozni kell. A munkásság 16 krajczár heti járulékot fizet, és még többet követelnek tőle, holott betegsége esetén a napi 25 krajczár betegjárulékot sem adják meg neki. Ezért foglalkoztak a betegsegélyző pénztárral, ezért akartak változtatni ügyrendjén.

Pintér szavait a jelenlévők megéljenezték. Tisztán látták, hogy a miniszter megalkotta segélypénztárak elsősorban adószedő intézmények, amelyek legfeljebb propagandisztikus célra alkalmasak, de a konkrét problémán vajmi keveset segítenek.

Pintér — felszólalásában — azt igyekezett megmutatni, miért szegény a nép. Elsősorban a munkabérrendszerre világított, s bizonyította, hogyan zsákmányolják ki a munkásokat. A valóság feltárása sértette a jelenlévő Kuthy Fülöp rendőralkapitány fülét, Pintént „rendreutasította” és a szó megvonásával fenyegette. Ennek ellenére Pintér felsorolta a különféle terhes adókat, amelyeket a munkásosztály alig tud elviselni. Ellenpólusként beszélt arról, hogy eljönnek hozzánk a külföldiek, és pezsgős banketteken csodálkoznak a magyar nemzet gazdagságán. „Ide jöjjenek miközénk — mondta — majd látnak akkor nyomorúságot, és meglátnák, hogy mennyire boldogtalan a munkásnép.”2’

A boldogtalanságnak szerinte a bérmunkarendszer az egyik rugója. Mill Stuart angol közgazdász szavait idézte:

„A bérmunkarendszernél a munka hasznát rendszerint nem a munkás élvezi, aki azt jogosan igényelhetné, hanem a kapitalista.”v

Amikor a szabadságról szólt, megkapó fordulatot vett a beszéde:

„A szabadság hangoztatásának korában élünk, abban a korszakban, amikor az utcasarokra plakatírozzák a szabadságot. Nem, ez nem igazi szabadság.”2’ Egy jobb kor és egy igazibb szabadság korszakának festésével fejezte be szavait.

Második felszólalásakor a munkás önképzőkör célját fejtegette. Elmondta, hogy a budapesti építőmunkások bontották ki a szellemi tudással folytatott harc zászlaját. Ennek megszerzése itt is csak úgy lehetséges, ha a munkások önképzőköröket alkotnak, és ott művelik magukat, össze kell tartaniuk, de ez csak az egyesületek révén lehetséges, amelyek közül egyik-másik nagyobb horderejű lesz a jövő történészeinek szemében — jósolta —, mint a világtörténet akármelyik nagy csatája.

Zseniális a 22 éves kőművessegéd felismerése:

„A jövő harca ugyanis nem a véres háború lészen, hanem a tudás harca.” Abban ugyan még tévedett, hogy a munkások ezentúl nem állnak ki ropogó mannlicherek elé, de az önképzőkör újjáalakításának és aktív felhasználásának szándéka komoly érdem.

S Pintér szándékát tett követte.

Sikerült megoldania a helybeli kőműves és kőfaragó ifjúság önkép2*

19