Bányai Balázs - Kovács Eleonóra (szer.): A"Zichy-expedíció"- Szent István Király Múzeum közleményei. A. sorozat 48. (Székesfehérvár, 2013)

A világpolgár szülőföldjén - Bödő István: A Zichy-család birtokai Fejér megyében

6o A VILÁGPOLGÁR SZÜLŐFÖLDJÉN fegyverváltság (ius armorum) fizetése. A visszafoglalt területeket az udvar újszerzeménynek tekintette, földbirtokosaikat csak akkor jegyezték be tulaj­donukba, ha oklevelekkel bizonyított birtokjoguk mellett a földbirtok érté­kének 10 százalékát kifizették az Újszerzeményi Bizottságnak (Neoaquistica Commissio). Az értékbecslésnél az összeírok tolla általában felfelé kerekített, ezért a birtokosok egy része kénytelen volt földjeinek egy részét elzálogosí­tani, vagy eladni. A ius armorumhoz kapcsolódóan rendelkezésünkre áll egy részletes bir­tokösszeírás 1702-ből. A dokumentum pontos képet nyújt a Zichy család által birtokolt területekről, s azok családtagok közötti megoszlásáról, valamint az egyes birtokrészek sorsáról. Az összeírásból az is kiderül, hogy a Zichyek is egyes földterületeik elzálogosítására kényszerültek. A Fejér vármegyei birtokok az 1696. évi megállapodásnak megfelelően, Zichy Pál két legidősebb fia, Imre és István között oszlottak meg. Zichy Imre birtokában állt a lakott települések közül Adony, Kálóz, Soponya és Felegres, a puszták közül Szabolcs, Cikola, Bőgöd, Szentivány, Láng, Hörcsök, Bács, Örs, Fáncs, Mindszent, Alsó- és Felsőszentmiklós, Hatvan, Újfalu, Vajta és Vám. Zichy (III.) István birtokolta Inota, Seregélyes, Szentmihály és Tác telepü­léseket, valamint Föveny, Eszeny, Mellár, Mecsér, Esztemér (Isztimér), Gyón, Kúti, Réti és Ságh pusztákat. A Zichy Imre által birtokolt részekből zálogba volt adva Fáncs-, Örs- és Bácspuszta Meszlényi Jánosnak (Fövenyt egyedül vette zálogba), Fiáth Jánosnak és Miskey Jánosnak,17 Hatvan- Cikola- és Hörcsökpusztát egy bizo­nyos Mányoki úr vette bérbe, Újfalupusztát a seregélyesiek, Lángpusztát pe­dig a soponyaiak művelték árendában. Zichy (III.) István Isztimér-, Mecsér- és Eszenypusztát Vánossy Lőrinc fe­hérvári harmincadosnak adta zálogba, Gyón-, Mellár- és Rétipusztát Szabó Mihály és Konkolyos Péter, Ságpusztát pedig a szentmihályiak bérelték.18 Az 1650-ben kapott adománylevélben szereplő Fejér vármegyei települé­sek közül nem mindegyik került Zichy tulajdonba: Alap, Csór, Jenő, Keresztúr és Dád esetében a donatio ellen más családok tiltakoztak. Egyes birtokrésze­ket csak évtizedes viták után sikerült átvenni, ugyanis nem volt egyértelmű, hová tartozik a terület. Ilyen rész volt Kúti- és Isztimérpuszta, amelyek ugyan nem szerepeltek az adománylevélben, de a Zichyek Palota tartozékaként tekintettek rá. Kútipusztát III. Ferdinánd király 1651-ben Lendvay Jánosnak és Farkas Andrásnak adományozta, Szapáry Péter tőlük vette zálogba 1696- ban. A Zichyek csak később tudták igazolni, hogy a terület Palota része.19 Isz­timér esetében Fajszi Ányos Pál még 1746-ban is tiltakozott - eredmény nél­kül - a Zichyek birtoklása ellen.20 További problémát okoztak a rendezetlen határviszonyok, amelyet jelez a korszakban oly gyakori határvita, valamint más települések lakóinak eltiltása a vitatott részek használatától.

Next

/
Oldalképek
Tartalom