Bányai Balázs - Kovács Eleonóra (szer.): A"Zichy-expedíció"- Szent István Király Múzeum közleményei. A. sorozat 48. (Székesfehérvár, 2013)

Bányai Balázs - Kovács Eleonóra: A "Zichy-expedíció"

36 A „ZICHY-EXPEDICIO” közötti eszmecserének, az újabb technológiákkal való megismerkedésnek. A megjelent 158 000 látogató128 által fizetett belépti díjnak és a kiállítók hely­pénzeinek129 köszönhetően - amint arra már a színház ügyeivel kapcsolatban utaltunk - anyagilag is sikeresen zárult. A látogatók kiválóan érezték magu­kat a rendezvényen, hiszen a kiállítás megtekintése mellett szórakozásukról, kikapcsolódásukról is gondoskodtak a rendezők.130 A kiállítás ideje alatt fel­lendülő sajtóélet később is hasonlóan élénk maradt. Természetesen voltak fanyalgók is, akik csekélynek tartották az ipar bemutatott fejlődését, és a ki­állítók maguk is több helyszíni megrendelést reméltek, mint amit realizálni si­került.131 A többség ugyanakkor mégis sikeresnek ítélte a kiállítást, és jelentős szerepet tulajdonított a rendezvénynek a következő évtizedek országos mé­retű iparosodásának elindításában. így volt ezzel a kiállítás sikeréért a gróffal együttműködő fehérvári városvezetés is, amely Zichyt a város díszpolgárává választotta, illetve róla nevezte el a belváros északi határán álló ligetet.132 Az országos kiállítás arra is felhívta a figyelmet, hogy Székesfehérváron - egyrészt az iparfejlesztése érdekében, másrészt a polgárok komfortosabb életviteléhez - nagy szükség van az infrastruktúra modernizálására. Az 1879-es székesfehérvári kiállítás ezüst díszoklevele • Magyar Mezőgazdasági Múzeum Fotó: Gelencsér Ferenc

Next

/
Oldalképek
Tartalom