Gärtner Petra (szerk.): Csók István (1865 - 1961) festészete - Szent István Király Múzeum közleményei. A. sorozat 45. (Székesfehérvár, 2013)
Variációk - Révész Emese: Variációk Árkádiára - Változatok, kreatív átiratok, átfordítások Csók István festészetében
V A R I Á C ÓK / IV. RÉVÉSZ EMESE: VARIÁCIÓK ÁRKÁD ÁRA 63 eredménye az a ruha, csakúgy mint az egyiptomi vagy a japán stílus. Ahogy többnyire fekete alapon elosztva a ruhákon a különféle ragyogó pompájú színfolt, épen úgy vászonra is vihető csodás összhangja."93 A népi díszítőművészet alapvető dekoratív formaképzése, eleven színhasználata ezen a ponton találkozott a századelő modern képi kísérleteivel. Körösfői Kriesch Aladár elsősorban a szecesszió összművészeti, díszítő hajlamát vélte felfedezni benne, mások, mint Popper Leó (Worringer nyomában) pedig egyenesen az absztrakció úttörőjét ünnepelte a népi díszítőművészetben.94 Csók ismerői számára is meglepően radikális fordulatot hajtott végre, mikor beérkezett művészként, túl a negyvenen beállta stíluskeresők közé. Párizsban új baráti köre progresszív fiatal értelmiségiekből és művészekből állt. Csókék csütörtöki zsúrjainak, Fülep Lajos mellett, gyakori vendége volt a fiatal művészek köréből Pór Bertalan és Márffy Ödön. A legújabb művészeti eredményeket, így a fauve-ok festészetét Csók nagyrészt az ő közvetítésükkel ismerte meg. Márffy kalauzolásával 1904 körül Ambroise Vollard műkereskedésében és a Musée du Luxembourgban Van Gogh, Cézanne és Matisse műveit láthatta.95 Fülep révén pedig az új művészet elméletében is tájékozódott.96 A fauve-ok újabb munkáival Csók a Salon des Indépendants és a Salon dAutomne tárlatain is találkozott, amelyeket 1906-tól rendszeresen látogatott.97 1908-ban Bornemisza Gézával is kapcsolatban állt, aki ekkor Henri Matisse iskolájában tanult.98 Míg korábban saját munkáit kizárólag a hivatalos Szalonban mutatta be, Fülep rábeszélésére 1908-tól a modern törekvésekre nyitott Őszi Szalon tárlatain is kiállított.99 A népművészet dekoratív színessége különösen jól illeszkedett az 1905 után rohamosan terjedő expresszív festői kifejezésmódhoz. Ennek ellenére hazai „stíluskereső" társai között Csók István volt az egyedüli, aki az expresszív formai kísérleteket népművészeti elemekkel társította. Festészetét a sárközi és sokác népi díszítő művészet „szabadította fel", festőileg legoldottabb munkái a népies zsánerek és csendéletek köréből kerültek ki. A hazai alkotók érdekes módon távol tartották magukat a népies-ornamentális formanyelvtől. Bornemisza Géza, Perlrott Csaba Vilmos vagy Berény Róbert néhány 1910 körüli munkáján kívül nemigen találunk példát a két komponens ötvözésére, ők ketten jellemzően Matisse-tanítványként mutattak érdeklődést a modern ornamens iránt.100 (IV.29.) Ebben talán szerepet játszott az is, hogy a népi tradíció nemzeti ideológiához kötött értelmezése szűknek bizonyult a nemzetek feletti európaiság eszméiben gondolkodó fiataloknak. Ezzel szemben Csók a külföldi modernek körében bőséggel találhatott példát a „művészi akkulturáció" gyakorlatára. Matisse az egzotikus kultúrák (iszlám, perzsa, török) kreatív beemelésére mutatott példát, azt demonstrálva, hogy miként lehet azok dekoratív szisztémáját képalkotó elvként működésbe hozni. Matisse ezen csendéletei némelyikét, így például az 1908-as párizsi Őszi Szalonon is kiállított Csendélet velencei vörösben című munkáját Csók eredeti valójában is láthatta.101 (IV.28.) Népi tárgyakból összeállított csendéleteket azonban nem Matisse festészetében, hanem elsősorban a Blaue Reiter körében, illetve az orosz Káró Bubi társaság alkotóinak festményein láthatott. A népi díszítőművészet, színhasználat eredendő expresszív karakterét közülük főként Gabriele Münter, Sonia Delaunay-Terk vagy Pjotr Koncsalovszkij aknázta ki. Csók 1910 körül több kísérletet tett az expresszív stílusjegyek beemelésére népéletképeibe. Az Alvó sokác parasztasszony (kát. 46.), a Rózsaszín malom (kát. 45.) vagy a Sokác lányok a vízparton (kát. 50.) a figurális művek közül a legsikeresebb „expresszív népéletképei". Szereplőinek passzivitása, lefojtott narrativitása különösen alkalmassá tette az ábrázolásokat arra, hogy a színes, mintás textilekbe bújtatott sokác lányokat semleges, dekoratív színfoltként fogja fel és helyezze el kompozíciói egészében. Csók fordulatát a hazai kritika is pontosan érzékelte. Lendvai Károly a Pesti Naplóban már a MIÉNK első tárlatát követően megállapította, hogy Csók„a szó legnemesebb értelmében ultramodern lett, szinte ellentétben eddigi egyéniségével".102 A társaság második tárlatán bemutatott népéletképei láttán egyik szemlézője pedig konstatálja:„A Matisse-imádók klasszikusa lett."103 Rózsa Miklós pedig a „chercheur"-ök, azaz a „Keresők" nyugtalan stíluskísérleteivel rokonítja meglepő irányváltásait.104 IV.30. IV.31. IV.32. IV.30. Magyar szoba, 1909 (repr. Magyar Művészet, 1929; lappang) IV.31. Párizsi műterem, 1910 körül (mgt.) IV.32. Feleségem porcelánjai közt, 1908 (lappang)
