Gärtner Petra (szerk.): Csók István (1865 - 1961) festészete - Szent István Király Múzeum közleményei. A. sorozat 45. (Székesfehérvár, 2013)
Pályakép - Molnár Eszter Edina: Csók István retrospektív alkotói imászépítése. Önéletírás az útkeresés éveiről
34 PÁLYAKÉP / II. MOLNÁR ESZTER EDINA: CSÓK ISTVÁN RETROSPEKTÍV ALKOTÓI IMÁZSÉPÍTÉSE 11.9. 11.9. Csók felesége kislányukkal, Züzüvel, 1910 neplő Budapestre költözése. A helyét kereső Csók mégis az anyagi haszonnal kecsegtető Münchent választotta. Újabb fordulópontot jelentett ez az elhatározás, ahogy ő nevezi: életének zűrzavaros, legsivárabb korszaka következett. Önéletrajzában előrebocsátja a magyarázkodást, s törekvését arra, hogy meggyőzze olvasóit, mindennek úgy kellett történnie, ahogyan történt. A legapróbb részletekig igyekszik feltárni okait, s magyarázni ezeknek majdani döntéseivel való összefüggéseit, ebből kifolyólag életének ez az autobiográfiában rendkívüli hangsúlyt nyerő, visszatekintve legszégyenteljesebbnek érzett szakasza kiemelkedik a többi emlék közül. Logikusan felépített érvrendszere szerint fogytán volt öröksége, s csekély volt a valószínűsége annak, hogy az eddigi képeihez hasonlókkal aranyérmen kívül mást is szerezzen. Mindezt tetézte az a jelentős bevételkiesés, amelyet a Báthory kudarca okozott.34 Márpedig ahhoz pénzre volt szüksége, hogy továbbra is gond nélkül dolgozhasson, s megvalósíthassa művészi álmait. S minthogy egyedüli jövedelmi forrása a képeladás lehet, olyan képeket kell festenie, amelyeket könynyűszerrel el lehet adni. Az önellentmondás feloldására azzal vigasztalta magát, hogy „egy vezércikk is lehet irodalmi remekmű, bár pénzszerzés céljából, megrendelésre készült" s mit sem von le szerzőjének irodalmi tisztességéből, irodalmi nívójából.35 A pénzszerzés vágya azonban ekkor sem kényszerként nehezedett rá, hiszen nem a megélhetésért kellett küzdenie, sokkal inkább mint motiváció sarkallta erre a lépésre, hiszen a kényelem fenntartása tette szükségessé. Csók szerint ezzel szemben: „A sors maga kényszerít, hogy pénzt kell szereznem bármily áron azért, hogy a megszokott gondnélküliségben dolgozhassam. Fényes, nagy műteremben, perzsa szőnyegekkel és antik bútorokkal."36 így maradt Münchenben a festő. A városban, ahol az amerikai műkereskedők még a padláson is miniatűr képecskék után kutattak. Ebben, az eladás szempontjából akkor sikeres műfajban, előszeretettel alkottak az itteni magyarok is. Vágó Pál festő Szremcsányi Ödönnek írt leveléből egyértelműen kitűnik, hogy céljaik tekintetében Csók kitűnt müncheni társai közül:„Csókot kivéve nem hajtja egyiküket sem magas ambíció. Kéméndy és Kardos jól fizetett miniaturisták."37 Mégis elkészítette életművének egyetlen miniatűrjét. A Glaspalast 1897. évi tavaszi tárlatán a szándékosan e célból készült Dolce farniente mégsem kelt el, mivel időközben Amerikában szigorítottak a védővámokon. A kultuszminisztérium által ideküldött Báthory azonban elnyerte a nagy aranyérmet. A miniatűrfestés tehát zsákutcának, annyiban mégis hasznosnak bizonyult, hogy felismerve a rossz utat, végül a világsikerről - ideiglenesen - lemondva az eredetiséget választotta: „Keserű önvád támadt bennem. Mégiscsakjobb lett volna visszatérni az Úrvacsora, az Árvákhoz, egyéniségemből fakadó, tehát igaz művészethez, mint futni Mammon lidércfénye után, mely végül is ingoványba csalt!"38 Ekkor már a Báthoryt is tévútnak tartja, hiszen azzal a tömegízlésre akart hatni. Az önmagát kereső festő 1897 nyarát Nagybányán, régi müncheni festőtársai között töltötte. Ezúttal egy szimbólumokkal terhelt képet készített, amelyet Budapestre visszatérve tőrével semmisített meg. Emlékezései szerint akkor úgy érezte, szüksége volt erre a kitérőre, így szabadulhatott meg korábbi kísérteteitől. Amikor elkészült a Melancholia, olyan gyönyörűség fogta el, „aminőt érezhet a megszállott, kit odahagy a gonosz lélek".39 Az újabb vandalizmus okát pedig a következőképpen magyarázza:„Azt hittem, ez a kép fog megváltani, pedig - most már tisztán látom, nem műalkotás, üres páthosz, semmi más. Vidéki ripacs színfalhasogatás."40 A formailag eddig csupán bekezdésekkel tagolt önéletírásban most fejezetcím tűnik fel: /C/toosz. Valóban kaotikus az a korszak, amely itt következik pályájában, ugyanakkor már a Dolce far niente és a Melancholia ideje sem különbözött ezektől az évektől. Folytatódik tehát a festő útkeresése. Újra próbálkozott Párizs, s ezen keresztül a világ meghódításával, ám a tíz négyzetméteres „Szabadíts meg a gonosztól"„két évi vergődés után" szintén tőrének áldozata lett. Tettét ezúttal az attól való félelemmel magyarázza, hogy esetleg nem tudja úgy befejezni művét, hogy az abszolút becsű műalkotás legyen. Új kifejezési formára áhítozott. Ferenczy egy alkalommal fotográfia utáni arcképfestésen kapta Csókot, s szemére vetette, hogy akkor sem lenne szabad ilyet vállalnia, ha az éhenhalás veszélye fenyegetné. Barátja tanácsára a múzeumban felkereste„régi
