Gärtner Petra (szerk.): Csók István (1865 - 1961) festészete - Szent István Király Múzeum közleményei. A. sorozat 45. (Székesfehérvár, 2013)
Pályakép - Molnár Eszter Edina: Csók István retrospektív alkotói imászépítése. Önéletírás az útkeresés éveiről
PÁLYAKÉP / II. MOLNÁR ESZTER EDINA: CSÓK ISTVÁN RETROSPEKTIV ALKOTÓI IMÁZSÉP T Ê S E Emlékei közt válogatva mégsem az iskolában folyó munkát tartja fontosnak elmesélni, sokkal inkább a barátai és festőtársai körében töltött délutánok és az éjszakák egy-egy szórakoztató epizódját. Ezek a történetek Csók pályáját és visszaemlékezését nemcsak illusztrálják, de társainak is emléket állítanak, s a művészettörténet számára rendkívüli forrásértékkel bírnak az ábrázolt személyekről és a müncheni magyar festőkolónia életéről. Itteni társaságát elsősorban „az öreg"Elollósy Simon köre jelentette. Idetartozott Rippl-Rónai József, Kéméndy Jenő, Neogrády Antal, Iványi-Grünwald Béla, Ferenczy Károly és az említett Garay Ákos. Hollósy az Akadémia melletti Ramberghofban érezte magát igazán otthon, ahol a fiatalok körülülték s áhítattal hallgatták kritizáló kijelentéseit a különböző nemzetek festészetéről. Egyedül a franciákat ismerte el, közülük is elsősorban Bastien-Lepage-t. A Csók által rendkívül szimpatikus vonásokkal megrajzolt Hollósy már ekkor nagy hatással volt hallgatóságára:„És vitt, ragadott bennünket magával, belénk oltotta a francia művészet kultuszát ő, aki soha Párist, tán még képben se látta. Oh, az a szurtos kocsma! Templom volt az, melynek Hollósy volt a papja. Csodás lelkesedése, ahogy az igazi nagyokról beszélt, oly varázserővel hatott ránk, mely alól nem volt szabadulás.''15 Műtermének első meglátogatása aztán némi csalódottsággal töltötte el Csókot és társait: „A műterem közepén állvány, rajta két kis kép. Az egyik prémes ruhában korcsolyázni induló lányt ábrázolt, a másikra nem emlékszem. Hát ez a nagy mester? Hát ezt látom én a »Kukoricafosztás« után?"16 De rajongásuk nem csökkent. A szorgalmasan, ám lassan dolgozó Hollósy állandó pénztelenségének is éppen barátai ötlete vetett véget:„Álljanak össze a magyarok s korrigáljon Hollósy!"17 A szabadiskola hamar túlszárnyalta a többi magániskolát. Csók maradt az Akadémián, szabadidejét azonban továbbra is köztük töltötte. Az Akadémián folyó munkáról csupán egy ízben ejt szót. Korrigáló tanárával való nézeteltérésének előzményeként elmeséli, hogy Rippl-Rónai otthagyva Münchent Párizsba távozott, ahonnan „írta azután csalogató leveleit. Tele voltak e levelek egy rajongó művészlélek naiv lelkesedésével minden iránt, ami szépet, nagyot a francia művészet alkotott. - Nem neked való hely München, Pisti - írja egy levelében. - Jöjj Párisba, itt van igazán művészet, itt becsülik csak meg a művészt."18Továbbá megemlíti, hogy ekkoriban olvasták Émile Zola L'œuvre című regényét is, amely „többet tett a művészeti irányok új alakulására, mint maguk a művészek".19 Neográdyval elhatározták, hogy Münchenben is meg tudják teremteni az igazi művészetet, nem kell ahhoz Párizsba menni. Az iskolában aztán kiderült, hogy talán mégis. Löfftz gyönyörű félaktot állított be: „Az aktot felrajzolni, a festésbe fogni tüneményes gyorsasággal történt. Míg a többiek méricskéltek s kenyérbéllel törülték ki a rajzhibákat, én már nagy ecsetvonásokkal, széles foltokban raktam fel a festéket a vászonra, ahogy láttam, - nem! ahogy éreztem."20 A Hollósy szerint „nagy ökör" Löfftz végül háromnegyed órás kioktató előadással jutalmazta a szárnyait próbálgató diák alkotását, hiszen„pontról-pontra kell követni az ecsettel, a színnel a modellt és minden árnyalatát, beszámolni minden részlettel".21 Ez volt Csók első képe, amelyet késével szétvágott. Önéletírása szerint ekkor születik meg benne az elhatározás, hogy Párizsba kell mennie, hiszen ott szabad a levegő. Fél éven keresztül mégis maradt még, s igazodott az elvárásokhoz a müncheni iskolában. Párizs (1887-1889) A Colarossi fából összetákolt magániskoláját egy hét után otthagyták Iványi-Grünwalddal együtt, majd mindketten a Julianbe iratkoztak. S hogy miért nem az Académie des Beaux Arts-t, az állami festőiskolát választotta? Az eddigiek után talán már nyilvánvaló: Budapest rajztanárképzése és München akadémizmusa után Csók szabadságra vágyott. Sem Bouguereau, sem Tony Robert Fleury nem törődtek vele. Egyszer ugyan Fleury rajtakapta, hogy palettáján fekete díszeleg, s ez lett Csók utolsó korrektúrája, az esetet követően ugyanis igyekezett elkerülni még az esélyét is egy újabb alkalomnak. Feketét használni ekkoriban Csók szerint olyan volt, mintha Ady félmúltban rímelne. 11.6. Édesapja, Csók Lajos portréja, 1887 (SZIKM) 11.6.
