Gärtner Petra (szerk.): Csók István (1865 - 1961) festészete - Szent István Király Múzeum közleményei. A. sorozat 45. (Székesfehérvár, 2013)
A megtalált paradicsom - Szacsvay Éva: Csók István-művek etnográfiai megközelítésben
A MEGTALÁLT PARADICSOM / XIII. SZACSVAY ÉVA: CSÓK ISTVÁN-MŰVEK ETNOGRÁFIAI MEGKÖZELÍTÉSBEN 233 egy-egy virágcsokor, olaszkorsó (Maikrug, Blumenstrauss) alapján értelmezte.19 Csók kompozíciójában megkettőződik az olaszkorsós motívum. Egyfelől a láda előlapján látjuk, másfelől a ládára helyezett két virágcsokorban, de tovább erősíti a kép oltárjellegét a két korsó közé tányérra állított sárközi viseletes baba is, amely egy Szűz Mária-interpretációként (Holdsarlón álló Mária) avatja a képet oltárrá. A kép Csók munkásságában fordulópontot jelentett a koloritás és a dekorativitás felé, magyar történelmi tárgyú képe, a Báthory Erzsébet (1894) és református kegyességi képe, az Úrvacsora (kát. 7.) után.20 Nyilvánvaló, hogy a művészt a színekben rejlő lehetőség ragadta meg, ezen belül a sárközi és magyar népművészet korai (még konzervatív, az anilin festékek használatbavétele előtti korszak) színvilága. A láda fedőlapjára szerkesztett kompozíció a tulipános láda hatásának felfokozását, megkettőzését jelentette. A kép szárnyas oltárhoz közelítése volt Csók István eredeti szándéka: terve szerint egy triptichon formának a Tulipános láda lett volna a középső képe, a Sokác temetés (kát. 47.) került volna a bal oldalára és az Alvó sokác parasztasszony (kát. 46.) pedig a jobb oldalára, úgy, ahogyan azt a 2011-ben Székesfehérváron megrendezett életmű-kiállításon a kurátorok elhelyezték.21 (XIII.5.) Csók Tulipános /ódájának oltárképként való értelmezése a kortárs kritikában is felbukkant. Nagyon érdekes, hogy Malonyay Dezső, a képzőművészet számára feltárt hatalmas népművészeti albumsorozat szerzője, 1914-ben Csók tárlatáról készült írásában ezt a képet egy falusi templom oltárához hasonlítja.22 A művész nem csupán a szimbolikus„népművészeti oltárszerkezet"-hez jutott közel, van egy kimondottan „oltárképként" készült műve is, az 1951-ben festett Háború és béke (XXIII.6.) triptichon, amely eredetileg a szovjet hatalmi berendezkedés„dicsőségének" művészi reprezentációjaként a Parlament egyik freskója lett volna. Címe Tolsztoj nagy művére utal. Az átmenet demokratikusnak látszó lehetőségeiben bízva a 86 éves művész e felfogással a szocialista realizmus követőjévé vált. (Ék Sándor szovjet tiszti egyenruhában hozta fel őt a légópincéből, szovjet katonák tették rendbe a lakását és a műtermét, hogy újra munkához láthasson.) Bernáth Auréllal, Czóbel Bélával, Derkovits Gyulával, Egry Józseffel és Koszta Józseffel együtt 1948-ban az elsők között kapott Kossuth-díjat.23 A triptichon két oldalszárnya a háború veszteségeit mutatja. A bal oldalon lebombázott házak romjai között egy halott anya látható halott csecsemőjével, a jobb oldalon egy temető apró keresztjeinek tömege emlékeztet a háború veszteségeire, egy saskeselyű (német nemzetiszocialista szimbólum?) árnyékában. A két drámai erejű háborús festmény között, a Szénagyűjtők (kát. 9.) és a Pihenő sokácok (kát. 53-54.) „átírásával" értelmezhető középső képen egyszerrejelenik meg a béke és az új társadalmi rend. A szénakazalban fekvő nő lecsukott szemmel pihen, a férfi boldog arccal, kulacsát az égbe emelve köszönti az örömteli munkát és a békét. A Szénagyűjtőkhöz képest a fekvő nőalak már nem népviseletben, hanem a„kivetkőzés" idején hordott, még bőszoknyás, kötényes, jellegtelen öltözetben látható. A férfi öltözete maradt az eredeti kockás ing, fehér vászongatya, az ing azonban az éles kontúrok miatt a kép egészében nagy hangsúlyt kap, jellegében a gyári munkások kockás ingét idézi. A háromalakos festményen a hangsúly a férfira helyeződik. A jobb oldalon sokác viseletben ülő nő nem a Szénagyűjtőket, hanem a Pihenősokácokat idézi. E két képből felépített új kompozíció összehozza a református, magyar, sárközi viseletes életképek emlékét a katolikus, délszláv, sokác képek miliőjével. Ez még rokon is az első triptichon oltárkép tervével, amely a millennium szellemének megfelelően a nemzet képét a nemzetiségekkel közösen formálta, ahol a középső sárközi képet két sokác festmény keretezte volna. A Háború és béke középképén már csak a „sokác jegy" maradt meg, a sárközi viseletes fekvő alak„elvesztette" viseletét és egy a harmincas-negyvenes években faluszerte szokásos,„mindennaplós", női mezei munkához való ruhát visel. A megfogalmazás nem a„népművészeti vagy népéleti" jellegre koncentrál, hanem a központi alakká emelt férfival a „fizikai munka felmagasztalásának"ideológiájára, mintegy előrevetítve a következő korszak kép-szimbolikáját az üzemekben helyt álló gyári munkás alakjával.24 XIII.6. XIII.5. A Tulipános láda a székesfehérvári Csók-kiállításon, 2011 XIII.6. Háború és béke triptichon, 1951 (MNG) T i
