Gärtner Petra (szerk.): Csók István (1865 - 1961) festészete - Szent István Király Múzeum közleményei. A. sorozat 45. (Székesfehérvár, 2013)
Égi és földi szerelem - Budai Rita: Csók István és a bibliai nők
ÉGI ÉS FÖLDI SZERELEM / VII BUDAI RITA:CSÓK ISTVÁN ÉS A BIBLIAI NŐK 163 A kritika már e legelső biblikus kép kapcsán élt Csók művének Ferenczy Károly biblikus festészetével való összehasonlításával (ezen a kiállításon Ferenczy a Háromkirályokat mutatta be), és kezdettől fogva nyilvánvaló volt a két festő szemléletének tökéletes különbözősége.26 Kérdés, hogy Csók témaötletét befolyásolta-e az a tény, hogy Ferenczy Nagybányán biblikus témákkal foglalkozott, hiszen Ferenczy festészete és személyisége Csók István számára mindig is inspirativ példa volt, sőt olykor a nála három esztendővel idősebb Ferenczy „atyailag"terelgette is művészetét.27 Csók bibliai témájú képei soha nem érték el azt a mélyen humanista jelentésgazdagságot, amely festő barátjának biblikus műveit jellemezte, sohasem váltak olyan személyes vallomássá, az emberi lét nagy igazságainak szemérmes megfogalmazásaivá. Csók egészen más személyiség lévén művészetének más volt a fő témája, s ennek megfelelően interpretálta a kiválasztott jeleneteket. A művész biblikus aktja hűen folytatja Mária Magdolna megjelenítésének klasszikus hagyományát: a züllött, érzéki prostituált és a bűnbánó, megtisztult szent asszony vonásai egyszerre vannak jelen. Csók első bibliai témaválasztása máris megtalálja azt a nőtípust, melynek kétértelműsége, izgató érzékisége mintha szándékosan provokálni akarná a keresztény prüdériát. Magdolna erőteljesen erotikus megfogalmazása a reneszánsz óta jelen volt a festészetben, egyik ékes példa erre Orazio Gentileschi alkotása, akinek Bűnbánó Magdolnája a Csók István által is követett klasszikus ábrázolási típus egyik darabja. A francia festészetben - a Csók előtt is feltehetőleg ismert példák közül - mindenképp meg kell említeni Paul Baudry Magdolnáját (1858, jelenleg Nantes-ban;VII.2.). Csók Bűnbánó Magdolnájának lángolóan vörös hajzuhataga, tomporáról lecsúszó köntöse (akárcsak a Milói Vénusz esetében), extatikus testhelyzete a szexuális csábítást erősítik, a bűnbánat, a barlang és a feszület viszont ennek ellenkezőjét, az aszkézist és a megtisztulást sugallják. Ez a legelső bibliai alakválasztás mintegy megadta az alaphangot az elkövetkező biblikus képek sorához: Thámár, Salomé, Zsuzsanna alakjaihoz, akikben hasonló kettősség jelenik meg. A következő évben, 1899-ben festett és kiállított, majd később a művész által megsemmisített „Szabadíts meg a gonosztól"című képen (címváltozata: Diadalmas Krisztus) a pogányság és a kereszténység eszméit a mezítelen Vénusz, illetve a keresztre feszített Megváltó alakjai testesítik meg, s bár a krisztusi eszmék látszanak győzedelmeskedni, a kép leghangsúlyosabb eleme mégis a női akt marad.28 Szintén 1899-ben készült, és ugyancsak a nagybányaiak utolsó budapesti kiállításán szerepelt még abban az évben a Magyar Madonna, (kát. 12.) Bár a festmény vallásos témájú, főszereplője mégsem illeszkedik a szentírásból vett nőalakok sorába, sokkal inkább kapcsolódik a nemzeti öntudat és a magyarság életének bemutatását tervbe vevő képek közé. Az„első magyar Madonnádként29 ünnepelt ábrázolás, melynek előképei a raffaellói klasszikus Madonna-képeken túl a francia akadémizmusban, főképp Dagnan-Bouveret és Bouguereau festészetében lelhetők fel, meglehetősen meglepő vállalkozás egy protestáns neveltetésű festő részéről. Mintha a sok buja női aktját Csók igyekezne ellensúlyozni a magyaros ruhába bújtatott Szüzanya ábrázolásával. 1901-ben folytatódik a bibliai nőalakok sora, mégpedig azzal a személlyel, akinek figurája betöltötte az egész századvégi művészetet, és számos szimbolista alkotó képzeletvilágát: Saloméval. Róla készült művét az 1901-1902-es műcsarnoki téli tárlatra küldte be.30 (kát. 17.) Salomé története a legteljesebb mértékben beteljesíti a„végzet asszonya"szerepet, hiszen a hősnő erotikus csábtáncával éri el az angyali tisztaságú aszketikus próféta, Keresztelő János halálát. Az ószövetségi történetben Heródiás lánya, Salomé csupán bábnak tűnik anyja kezében politikájának és bosszúállásának megvalósításához,31 a szimbolizmus művészetében azonban a csábító lány alakja a„dekadencia istennőjévé" vált (Philippe Jullian), aki rendkívül ravasz, ráadásul bűnös vágyakat táplál a szent iránt, és élvezetét leli annak elveszejtésében. A francia festészetben már az 1870-es években ismertek voltak Gustave Moreau festményei (köztük a Jelenés, melyen a próféta feje egy látomásban jelenik meg a táncoló Salomé előtt), melyeket J.-K. Fluysmans VII.5. VII.6. VII.5. Salomé, 1901 [kát. 17.] VII.6. Franz von Stuck: Szfinx, 1904 T
