Demeter Zsófia - Gelencsér József - Lukács László: Palotavárosi emlékek. Székesfehérvár - Palotaváros története és néprajza - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 31. (Székesfehérvár, 1990)

Kézművesipar a Palotavárosban

34. ábra. Kaszalay Ferenc szegedi szűcslegény vándorútja.

ték ki. Ezt a szabályzatot vette át a Bicskén alakult fiók-céh, melyet a földesúr, gróf Batthyány Lajos 1759-ben erősített meg.

Úgy látszik, hogy a szabók bosszantására kitalált fennhéjázó mondásnak nem mindenütt és nem minden időszakban volt hitele. Grassalkovich herceg, királyi személynök 1746-ban pártfogó levelet írt a városi tanácshoz Aposztolovits Gergely görögkeleti vallású budai szűcs székesfehérvári polgárrá felvétele érdekében. A város tanácsa válaszában értesítette a herceget, hogy nem veszi fel Aposztolovitsot, mert az itteni rácokat megtűrik ugyan, de újakat már nem vesznek fel. Az elutasító válasz mögött valószínűleg nem csupán vallásfelekezeti kérdés állt. Mária Terézia uralkodása idején már túl sok szűcsmester volt a városban. 1773-ban azt írta róluk a belső tanács jegyzője, hogy munkájuk nincs, kapával és ásóval keresik meg a mindennapi kenyerüket, s adózni nem tudnak (Juhász 1938; 91-92). Aránk maradt mesterösszeírásokból, statisztikákból kiderül, hogy valóban sokan voltak. Az 1784. évi összeírásban 39 szűcsöt találunk. 1855-ben 69 mester, 18 segéd és 12 inas, 1868-ban 53 mester, 5 segéd és 8 tanonc dolgozott a városban (Varga 1968, 266; Drucker 1868, 21). A mesterek számát tekintve a XVIII-XIX. században városunk előkelő helyet foglalt el a szűcsiparban. Ezt az is jelzi, hogy a mesterség nagy, alföldi központjaiból (Jászberény, Cegléd, Kecskemét, Kiskunfélegyháza, Szeged) gyakran jöttek a fehérvári mesterekhez vándorló mesterlegények. Kaszalay Ferenc szegedi szűcslegény 1831-ben indult vándorútra szülővárosából, 1832-ben Csongrádon, 1833-ban Kecskeméten, majd Székesfehérváron dolgozott (Kresz 1978, 328; 1979, 20).

A bundát századunkban már országszerte főként csak a pásztorok viselték. Korábban

58