Demeter Zsófia - Gelencsér József - Lukács László: Palotavárosi emlékek. Székesfehérvár - Palotaváros története és néprajza - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 31. (Székesfehérvár, 1990)
Régi palotavárosi kocsmák és vendéglők
A hangulatos nevű Kis Pipát, majd a Sziget és Selyem utca sarkán álló vendéglőt bérelte a Szalay család. Szalay Alajos (1890-1936) Kőszegről, kapcakötő családból került Fehérvárra, feleségével, Bújdosó Máriával (1894-1976) együtt, aki veszprémi kőművescsalád gyermeke volt. Ez utóbbi városban ismerkedtek meg, majd 1914-es házasságkötésük után Fehérvárra jöttek. A Rác utcában egy kis fűszerüzletet vezettek, de 1915-ben átvették a Belvárosban a Kossuth u. 3. sz. alatti (a Kisegylet alatt lévő) vendéglőt és éttermet. „Frissen csapolt sörök, fajborok, hideg és meleg ételek” - hirdették üzletükről. A húszas évektől nyári időszakban a Máriavölgybe, szőlőjükhöz és vendéglőjükhöz is invitáltak. Rendezvények, bálok idejére bérelték a Szent István termet. A Kossuth utcai épülettől megváltak, de a Rózsa utcában saját vendéglőt nyitottak. Az addig jól menő üzlet a gazdasági válság idején csődbe jutott. A bukásban szerepet játszott a mohai „Ágnes” ásványvíz fuvarozásának sikertelen kísérlete. Előbb a szőlőbe költöztek ki, majd az árverések után viszszajöttek a Hal térre, a Kis Pipába, melyet még pár évig vittek. Szalay Alajos halála a családot nagy csapásként érte, de fia, ifj. Alajos (1915-1973) már előtte elvégezte a gimnáziumot, majd Veszprémben kitanulta a vendéglős szakmát. Míg a II. világháború előtt, illetve alatt katonáskodott, addig özvegy édesanyja és lánytestvére kosztos diákokat tartott, s így biztosították megélhetésüket. 1945-ben ifj. Szalay Alajos bérbe vette a Sziget u. 1. sz. alatti vendéglőt a Hirtling családtól. 1948-tól az Árpád vendéglőt bérelték az államosításig. Id. Szalay Alajosné ezt követően sem tudott megválni a szakmától, nyugdíjazásáig a vendéglátóiparban dolgozott. A múlt század végéig, századunk elejéig a nyersbőrfeldolgozó tobakosoknak volt lakóhelye a Tobak utca. Egyrészt a bőr kellemetlen szaga, másrészt a szükséges víz jelenléte miatt ebben a városszéli utcában kellett dolgozniuk a mestereknek. Közéjük tartozott Horváth Antal is. Fia, Mihály viszont a bőrrel kapcsolatos másik szakmát, a csizmadiamesterséget tanulta ki, majd később vendéglős lett. Eredeti szakmájával nem hagyott fel, rendszeresen járt vásárokra is. A vendégek kiszolgálását elsősorban felesége, Gerbán Anna (1858-1945) végezte. Három gyermekük született. Gizella betegeskedett, József Viktor a Városházán, mint polgármesteri titkár dolgozott, s hunyt el fiatal korában. így csak Mária tudott segíteni anyjának. A család anyagilag jól állt. ATobak u. 17. sz. alatti jelentős nagyságú ingatlanon kívül az Öreghegyen, a Donát úton 1000 ü-öl szőlőjük is volt présházzal, pincével. Horváth Mária (1892-1975) Borbély Béla fodrászmesterhez ment férjhez, akinek a Nádor (utóbb Március 15.) utca sarkán volt fényes, 4—5 alkalmazottat foglalkoztató üzlete. Horváth Mihályné férje halálát követően (1920) özvegyi jogon folytatta az ipart, de mivel az egyre nagyobb terheket rótt a családra, 1932-ben megszüntette. A vendégsereg a magyar társadalom több osztályát illetve rétegét képviselte. Egy-egy üzlet fekvésétől, hírnevétől, kiszolgálásától, étel-ital minőségétől, tisztaságától függött, hogy kik látogatták. A hét napjai, illetve az egyes napszakok szintén befolyással voltak a fogyasztók személyére. Legtöbben a parasztok és az iparosok közül kerültek ki. A vendégforgalom csaknem kizárólag férfit jelentett, azok közül is elsősorban házas, anyagilag valamennyire megerősödött embert. A feleségek a falusiak közül piaci napon, az iparoscsaládokból esetleg vasárnap vagy egy-egy vacsoraestre jöttek férjükkel. A vendéglőkbe fiatalok nem jártak. A huszonegynéhány éves legény is legfeljebb egy fröccsre ugrott be. Legkorábbi vendégek a vásárra illetve a szerdai, szombati hetipiacra érkező falusi parasztemberek voltak. Különösen szívesen keresték föl a beszálló vendéglőket, melyek udvarán lábas pajta, fedett szín, esetleg istálló volt. Kiss Kálmán vendéglőjénél az istállóba 12 pár ló fért be, a nagy fészer alá pedig kocsikat lehetett állítani. Ide, illetve a Berki vendéglőbe már a vásár, illetőleg a szombati piac előtti este megérkeztek Várpalota, Öskü, Tés, Inota helységekből kocsikkal a vásározók. Télen a vendéglőben félrerakták a székeket, s az asztalok között éjszakáztak, melegebb holmikkal, pokrócokkal takaróztak. Nyáron a kocsikon aludtak. Hajnalban azután újabb vendégek érkeztek a közeli falvakból. Már 3-4 óra tájban zörgettek a tulajdonos ajtaján, ablakán és megindult a forgalom. A nagy forgalmú vásárra érkezők nem is fértek a vendéglők udvarán. A palotaiak kocsin hozták a hasábfát, a csóriak a káposztát, a tésiek a krumplit, a nádazáshoz szükséges csaptatófát, s minden olyan terményt, árut, amit értékesíteni tudtak. A vásárról, piacról 90
