Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)
a 13. század vége óta megtartott körmenet alkotta, az oltáriszentség körülhordozásával. Egykoron ennek - a más alkalmakkor végzett oltáriszentség hordozásokkal együtt - embert, állatot, természetet megóvó, bajt elhárító szerepet tulajdonítottak. Úrnapra területünkön is - az országos gyakorlattal egyezően - a négy égtáj irányában négy sátrat állítottak fel. Ezeket az építményeket fa vázból, zöld ágakból a község négy sarkán vagy különböző pontján, rendszerint minden évben ugyanazon a helyen, utcán, házak kapuja elé emelték. Elkészítésében a közelben lakók, az utcabeliek vettek részt: a férfiak lovas kocsikon az erdőről zöld gallyakat, főleg tölgyes cserfaágakat hoztak, ráfonták, ráterítették a vázra; a fiatalasszonyok pedig az éppen nyíló virágokkal tűzdelték tele. A sátor elejére ugyancsak zöldből, virágokból, így futórózsából font koszorút akasztottak. Minden kis építményben oltárt emeltek, asztalt vittek be, rá szobrokat, szentképeket, gyertyákat tettek. Alanyok és asszonyok feladata volt, hogy az ünnepet megelőző napon a mezőn kosárszámra füvet, virágokat gyűjtsenek. A szénával, fűvel előre felszórták a körmenet útvonalát. A leszedett pipacsot, búzavirágot, margarétát, szarkalábat, a kertekből származó rózsaszirommal együtt a templomban és a sátraknál helyezték el, hogy a lányok a processzió alatt majd ebből tudjanak meríteni, aztán szórni. A körmenetben a katolikus hívők szinte teljes számban vettek részt. Egykor ugyan a másvallásúak is kötelezve voltak a felvonulásra, de az emlékezet mára ebből semmit nem őrzött meg. A vegyes lakosságú községekben a reformátusok, mivel számukra nem volt ünnep, inkább korán kihajtottak a határba, a körmenet ideje alatt kocsikkal nem jártak, nem zavarták az ünnepet. A templomból induló prosecció zászlókkal, énekkel, harangzúgás közepette haladt egyik sátortól a másikig. A menetben a baldachin, az ég alatt helyezkedett el a pap, ki a monstranciát, benne az oltáriszentséget vitte. Az eget régebben idősebb elöljáró emberek, utóbb fiatal férfiak emelték a feje fölé. Több faluban oldalról további négy férfi, égő gyertyájú lámpával kísérte a menetet. Magyar nyelvterületen általános volt a fehér ruhás márialeányoknak a szentség előtti sziromszórása. Vidékünkön is az e(l)sőáldozó leányok hintették az útra kis kosaraikból a már említett mezei virágféleségeket és a rózsaszirmot. Ha kifogyott, a sátraknál megtöltötték nekik. A szokáscselekmény igen régi múltra tekint vissza; II. Lajos király (1506-1526) fényes úrnapi körmeneteiben már hintették a rózsát és más virágokat. Bodajkon a két világháború közt a kántor vezényletével a helybeli tűzoltózenekar kísérte az éneket. A muzsikálás az úrnapi körmenetben a magyaroknál megint csak régi gyakorlat. Pozsonyban a 15. század végén a menetben trombitások játszottak (Bálint, 1976. 350.), Komáromi Csipkés György (1628-1678) pedig saját korából a trombitálás mellett dobolásról, muzsikálásról is említést tett. (Csefkó 1931. 152.) A körmenet mindegyik úrnapi sátornál megállt, ott a pap áldást osztott, végezetül valamennyien a templomba tértek vissza. Az 1940-es évek végétől az úrnapi körmenet a templom közvetlen környékére szorult vissza. A néphit a sátorbéli és az elhintett ágakhoz, füvekhez, virágokhoz különféle hiedelmeket fűzött. Az oltáriszentséggel megáldott növényeket sokra tartották, szenteltnek tekintették. Mindenekelőtt a körmenet végeztével, a templomból kijövet, a sátraknál tördeltek ágakat; némelyik építményt szinte meglepték, a gallyakat, 356
