Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)
1. A karácsonyfa múltja Napjainkban karácsony fénypontja Európa nagy részén és Észak-Amerikában is a karácsonyfa, pedig mai formájában alig több mint 200 éves múltra tekinthet vissza. Kialakulásának bölcsője a XVI-XVII. századi Németország elzászi és badeni területe, a Rajna felső szakaszának vidéke. Közvetlen előzményére, a téli, karácsonyi májusfára (Weyenacht-Mey) utaló legkorábbi történeti adatokat itt találták meg a német néprajzkutatók. A XVI. századi Elzász erdészei számára kiadott utasításokból megtudjuk, hogy városi polgárok, céhtagok az erdőkben karácsonyi májusfákat vágtak. Egy polgár legfeljebb egy fát vághatott, s az sem lehetett 8 lábnál magasabb. Egy 1555-ben keletkezett erdővédelmi törvény megtiltotta a karácsonyi májusfák vágását. Az elzászi Schlettstadtban a céhtagok által 1600 körül a céhházban felállított karácsonyi májusfát már közelebbről ismerjük: almával, ostyával díszítették, amit vízkeresztkor a gyerekek lerázhattak róla. Straßburgbol egy 1605-ben keletkezett útleírás már a szobákban felállított fenyőfákról tudósít, amelyeket színes papírrózsákkal, almával, ostyával, cukorral díszítettek. A gyertyás karácsonyfát elsőként Liselotte pfalz-i grófnő említette 1708-ban írt levelében, amely gyermekkorának színhelyére, a heidelbergi kastélyra, az 1660-as évekre vonatkozik (Wolfram 1965,28-29). A Rajna felső vidékéről a XVIII. század folyamán a közép- és északnémet területek lakói is átvették a karácsonyfa állítás szokását. A szászországi Zittauból 1737-ből arról értesülünk, hogy annyi feldíszített, gyertyás karácsonyfát állítanak, ahány megajándékozott személy van a családban. Az ajándékokat a karácsonyfák alá helyezték. Goethe még diák korában, 1765-ben Lipcsében ismerkedett meg a karácsonyfával, amelynek a német nyelvterületen való gyors elterjedésében a Werther szerelme és halála című, Lipcsében 1774-ben megjelent levélregényének is nagy szerepe volt. Európa-szerte népszerűvé vált művében Goethe így írt a karácsonyfáról: „Werther... karácsony előtti vasárnapon, este meglátogatta Lőttét. Egyedül találta: épp néhány játékszer rendbehozatalával foglalatoskodott, amelyet apró cselédeinek szánt karácsonyi ajándékul. Werther arról beszélt, hogy mennyire fognak örülni a kicsikék, és arról az időről, amikor egy-egy váratlan ajtónyílás és a gyertyákkal, cukorkával és almával tündöklő fa paradicsomi boldogságba ragadja a lelket." A feldíszített karácsonyfának ez az első említése a német szépirodalomban. Berlinben az első karácsonyfákat báró Wilhelm von Humboldt nyelvész, a berlini egyetem alapítójának házában állították. Caroline von Humboldt így írt erről 1815-ben a Majna melletti Frankfurtban tartózkodó férjének küldött karácsonyi levelében: „Egy hosszú asztal két végén világított két kicsi karácsonyfa, az egyiket Düben grófnő ajándékozta kicsinyeinek, mindenféle játékokkal, amelyek körülötte álltak, a másikat én ajándékoztam Hermannak." (Sichelschmidt 1984,28.) Berlinben és a német nyelvterület számos más vidékén is a karácsonyfa a XIX. század utolsó harmadáig kiszorította a korábban kedvelt karácsonyi piramist. Agathe Nalli Ruten^ berg a régi Berlinről szóló könyvében, 1912-ben így emlékezett vissza erre a gyerekkorában lejátszódó folyamatra: „Abban az időben Berlinben a gyerekeknek karácsonyra friss fenyőfa helyett gyakran egy úgynevezett piramist állítottak fel, amit egyik karácsonyról a másikra megőrizhettek. Ez egy tarka papírral és aranyflitterrel borított faállvány volt; de a mi házunkban karácsonyra mindig egy valódi, frissen illatozó erdei fa jelent meg, méghozzá mesés nagyságú. Egészen a mennyezetig 97
