Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)
rendeletével a hivatalos egyházi év ünnepei közé karácsony, az Úr születésének ünnepe (Nativitas Domini). Jézus születésnapjául a napisten, Mithras, a legyőzhetetlen Nap születésének, újjászületésének napját, a téli napforduló időpontját, december 25-ét jelölték ki. A fényszimbolizmushoz szokott egyház finom érzékkel és szerencsés kézzel választotta ki karácsony időpontját. Az új ünnep alkalmas volt arra, hogy az új hívek figyelmét a régi ünnepek gondolatköréből elterelje, és a gyermek Jézusra irányítsa. A kereszténységnek a régi, keleti napkultuszt legkönnyebben az átformálással sikerült legyőzni. Az új ünnepen a keresztények Jézust ünnepelték mint a Napot, amely fényt hozott a világra. Erről a Biblia is több helyen tanúságot tett számukra. János evangéliumában Jézus azt mondotta magáról: „Én vagyok a világ világossága. Aki engem követ, nem jár sötétben, hanem övé lesz az élet világossága." (Ján. 8,12.) (Katona 1912, 345; Jajczay-Schwartz 1942,106-111,115-116.) Európában az ókor óta a Nap járásán, a napfordulókon alapuló időszámítást használják: az év kezdete a téli napfordulóra esik. Herder, a XVIII. század második felének nagy német gondolkodója írta: „A Nap a mi világunkban minden fény és élet forrása. Hatása mindenütt meghatározza az esztendő beosztását. Ezért az év a téli napfordulóval kezdődik, azzal az idővel amelyben az embernek az a reménye, hogy a fény és az élet újraélednek." A római köztársaság vezető tisztviselői, a consulok minden évben január l-jén vették át hivatalukat, a rómaiaknál ezen a napon kezdődött az esztendő. Bod Péter, magyarigeni református prédikátor, a XVIII. századi haladó erdélyi művelődés egyik legkiválóbb képviselője, a keresztények között előforduló ünnepekről szóló, Szent Heortokrátes című, 1757-ben megjelent müvében a régi rómaiak évkezdetéről írta: „Kezdették pedig ez idő tájban a magok esztendejeket azért; mivel a nap is a tájban tér meg az égnek abroncsán s hosszabbodik, a világosság nevelkedik, a setétség pedig kisebbedik..." A karácsony ünnep bevezetésétől, a IV századtól a XVII. század végéig Európában az évkezdést különböző időpontokban ünnepelték. A középkorban főként december 25-én kezdődött az új esztendő. Kölnben még 1310-ben is egy egyházi gyűlés határozata Németország részére a karácsonyt állapította meg évkezdésnek. A XVI. századtól a reformációval sok helyen a január 1-jei évkezdés terjedt el. Érdekes, hogy Luther Márton kitartott a karácsonyi évkezdés mellett. A sokféle évkezdést végül is XII. Ince pápa rendelete szüntette meg, amikor 1691-ben január l-jét állapította meg az esztendő első napjául (Fehrle 1920,16). Európa népeinél a karácsonyi népszokásokban napjainkig fennmaradtak és egymás mellett élnek az ókori pogány kultuszok emlékei és a középkori kereszténység elemei. Ehhez a téli napfordulóhoz és atévkezdéshez kapcsolódó óeurópai, finnugorkori szokáselemek kapcsolódtak a magyar karácsonyi népszokásokban. A magyar nyelvben a karácsony szláv eredetű szó. Az első novgorodi krónikában az 1143. évről olvassuk: „Az egész sarjú vizes lett, kisasszony napjától karácsonyig (do koroöunja) meleg volt, eső esett; és lett nagy víz aVolhovban és mindenfelé..." (Ásbóth 1886, 169). Karácsony szavunk végső elemzésben az ószláv koröíti, „lép" igenév -ипъ képzős alakjából, a когдипъ-ból származik, amelynek „lépő, átlépő, fordulónap" jelentése is a téli napfordulóra utal (Kiss 1957, 248). Nyelvünkbe a karácsony szó valamelyik déli szláv, esetleg a szlovák nyelvből került. 96
