Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)

Az állatot a konyha vagy a kamraajtó közelében deszkára vagy ólajtóra fektetve mosták le. Előbb leöntötték hideg vízzel, hogy puhuljon a bőre, azután következett a forró viz. Közben kaparták, kefélték. Mosás után a falusi bognárok által készített erős, hosszúkás alakú tölgyfaasztalra, a hastokra vagy hakstokra tették fel, ezen darabóták. Általában a hagyományosabbnak tekinthető módon, orjára, azaz orgy ára, hátgerincére szedték szét. Csókakőn, Bodajkon és Zámolyon sokan állványra (renkfára, rénfára) húzták fel két hátsó lábánál fogva a disznót, és így vágták kétfelé. AII. világháború óta egyre inkább terjedt a tarjára szedés. Az orjára bontásnál először a négy combot, a sunkákat vágták le, majd hasára fordították az állatot, s középütt hosszában kétfelé vágták. Kétoldalt lefejtették a szalonnát, levették a fölső fejet, a két hosszipecsenyét, a gerinc mellett kétoldalt elvágták a bordacsontokat. Ezután kezdték hátulról bontani a gerincet, melyet végül kiemeltek. Kiszedték a belsőségeket, levágták az ódalasokat, végül az állát. Legutoljára a hasa maradt az asztalon. Természetszerű, hogy a napi táplálékot is maga a disznó szolgáltatta. A reggeli májjá, dinsztütt máj \agy pecsenye, esetleg mindkettő szokott lenni. A gazdaasszony leste, hogy a bontás során mikor érnek a májhoz, azután rögvest készítette. Vöröshagymás, paprikás zsíron dinsztelte, némelyik helyen liszttel is megszórta. Evés előtt sóval fűszerezték. Több családnál a dinsztült májat hordóskábosztával vagy kábosztasalátával szolgálták fel, ugyanígy a pecsenyét. Ezt a nyak környékéről, a vállpecsenyéből levágott szeletekből harmatgyengeségűre sütötték. Mire szétbontották a hízót, lehetett reggelizni. A korán reggeliző családokban, hol a bontás még nem haladt eléggé előre, a vért sütötték meg. A zsíros ételekhez fűszeres melegbort vagy hideget ittak, viszonylag újabb eredetű a boros- és pálinkástea. A reggeli időpontját a munka előrehaladottsága határozta meg. Ugyancsak igaz ez az ebédre, melyre a még javában tartó dolog miatt nem is fordítottak mindenütt nagy gondot. Folyamatosan sült pecsenye, akinek kellett, ehetett belőle. Lehetett venni a kukorica- majd rizskásából. Mikor lefőtt, tányérra tették, pecsenyezsírral megöntözték. Másutt megadták a módját az ebédnek is. Csontlevest főztek és a krumplival együtt megsütött pecsenyét tálalták föl. Lehetett dinsztelt máj is az ebéd. Sárkeresztesen a régi vágású öregek még az 1930-as években is rongy levest készítettek. Dirib-darab húsokból, csontokból, karikára vágott sárgarépából, zöldségből és tésztából, - fogyasztásánál a férfiak egy kis ecetet is öntöttek tányérjukba. Készítettek itt disznófejből is levest. Csókakőn, Sőréden, Sárkeresztesen és régebben talán másutt is, belsőségből délre savanyulevest főztek. Elloptak egy keveset a tüdőből, szívből, veséből, ehhez húst adtak, vékony rántással, pici ecettel készítették, kenyérrel ették. Egyesek tejfölt is tettek bele. A levesek ilyetén savanyú ízesítése a hajdani korokat idézi, a régi táplálkozás jellegzetességére utal. Lehetőleg már a bontást is, de a délutáni munkákat mindenképpen fedél alatt, a konyhában vagy a kamrában végezték. A férfiak darabolták a húsokat, leszedték a zsírnak, pecsenyének, kolbásznak valót, formázták a sonkákat, szalonnákat, bontották a fejet. Az egész munkát komótos, ráérős tempó jellemezte. Míg a kezük járt, addig is beszélgettek, azután meg-megálltak, rágyújtottak, bort ittak. Az asszonyok teknőben a trágyadombnál vízzel és késsel mosták, tisztították a gyomrot és a beleket. Bele is fújtak a bélbe, hogy nem lyukas-e. Azt tartották, akkor igazán tiszta, mikor a falhoz vágva odaragad, nem esik le. Ugyancsak asszonyi feladat volt az abállás vagy küesztés, a hosszabb-rövidebb ideig tartó főzés, amit üstben 523