Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)

irányítását - a család egyik hozzáértőbb tagja, a böllér végezte. Az állat torkát vágta el, a nyaki eret a csizmaszárból előhúzott késsel. Avért egy odasiető asszony fazékba vagy tálba fogta föl, melybe előzőleg konyhasót hintett, hogy a hurkához szükséges vér meg ne aludjon. Ugyanezen célból fakanállal mindaddig keverte, míg ki nem hűlt. Közben a gyerekekkel megfogatták az állat farkát, hogy így majd szerencséjük lesz. Az ölés után a dolgukra siető segítőket újra pálinkával vagy melegborral kínálták. A disznóvágásnak már ehhez a kezdeti fázisához több tréfás esemény fűződhetett, melyről a falu sokszor évtizedekig mesélt. Szinte mindenütt előfordult, hogy a pontatlan szúrástól, a vérveszteségtől elalélt disznó később magához tért, s a böllér nagy szégyenére, a kívülállók nem kis derültségére fölugrott, megszökött. Nagy ritkán az is előfordult, hogy az állat a pörkölés kezdetén kapott lábra és indult meg. Az állat szőrét ugyanispörzsöléssel, szalma elégetésével távolították el. Amíg az épületeket zsúp- vagy nádfedél borította, az udvarokon kazlak álltak, a tűzveszély miatt tilos volt a háznál perzselés. Akarok megelőzésére az utcán, a kertekben vagy a falun kívül, ilyen célra kijelölt helyen, apörkölőn tevékenykedtek. A leszúrt állatot ketten nem mindig bírták, inkább négyen vitték ki saroglyán, sarággyán, trublán. Mások szánkóval húzták, tragacson, talicskán tolták ki. Természetes szélárnyék hiányában kukoricaszár kévéiből csináltak árnyékot. Szeles időben az egyébként szokásos két-három lazsnak szalmánál több kellett. A szómát sokszor a gyerekek cepelték a helyszínre. A pörkölőre kivitt állatot némelykor pálinkázás, melegedés végett rövid időre magára hagyták. A tréfára hajlamos szomszédok csak ezt várták: kicserélték az állatot, gyorsan behúzták valamelyik közeli bokorba, s helyére, a szalma alá a szállítóeszközt, egy vályút, vagy más hasonló nagyságú tárgyat tettek. A turpisság gyorsan, a szalma ellobbanásával kiderült, ám a megcsúfolásuk miatt kiabáló, mérgelődő atyafiak sokáig hírben maradtak. A hosszú szálú, száraz, tiszta szalmával jól lehetett pörkölni. A fehér havon, a reggeli derengésben végzett tevékenység szép látványt nyújtott. Az állatnak előbb a hátát perzselték, ekkor hasra fektették, első lábait előre, a hátsókat hátra húzták, álla alá követ, féltéglát tettek. Azután fordítottak rajta, hanyatt fektették, a hasát és az állát pörkölték. A férfiak piszkafával igazgatták a tüzet, hogy az állat szőre mindenütt leégjen. E cél érdekében a disznó lábaira szalmacsutakokat kötöttek. A meleg hatására meglazult körmöket lecsavarták, a gyerekeknek dobták, hogy húzzák az ujjúkra, legyen meleg gyűrűjük, ne fázzon a kezük. A felnőttek a pörkölés tüze mellett melegedtek, de forralt bort is kaptak. Ahol leszúráskor az állat szőre véres lett, ott tovább égették, ahol viszont kiégett, kirepedt, sárral, agyaggal kenték be. Amíg a felnőttek a perzselések közt az állatot lesöpörték, szőrét késsel kaparták, addig a gyerekek kistüzet csináltak. Külön kis csomóban élesztgették a lángot, hogy majd a felnőtteknek ne kelljen a további pörköléshez az új tűz gyújtásával bajlódniuk. A perzselést addig végezték, míg az állat bőre szép barna, tiszta nem lett. A mosás és a bontás már újra a háznál történt. Az állat feldarabolásának és ezt követően az egész munkafolyamatnak kialakult, pontos, nemek szerint elkülönült rendje volt. (Férfimunkák: ölés, perzselés, tisztítás, darabolás, töltelékkészítés, töltés, sózás, füstölés; női munkák: ételkészítés, bél- és gyomortisztítás, kövesztés, segítés a töltésnél, zsírsütés, kóstolóküldés.) A tréfálkozás bontás közben sem hiányzott. Míg odabent rövid időre megpihentek, valaki figyelmeztetően bekiáltott: „Vigyázzanak, viszi a kutya a fejit!" Vitte is, de nem a disznóét, hanem a sajátját. 522