Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)

uraságot, (a bérlőt), hogy hozzásegítette őket az aratáshoz, így meglett az évi kenyerük. Az uraság átvette a zászlót, pénzt adott borra, mulatságra, jobb időkben egy birkát is vágatott hozzá. Bodajkon az aratás befejezésekor az ügyeskezű aratólányok búzából szintén szép nagy koronát készítettek. A munka végeztével magyaros ruhába öltözve vitték fel a kastélyba a földesúrnak, megköszönve az aratást. A birtokos valamelyik parádéskocsi-színben munkásai részére aratóbált tartott. Birkagulyást főzetett, hozzá az uradalmi pincéből jó bort hozatott. A bál kezdetekor maga is megjelent aratói közt, kik vigasággal igyekeztek feledni az előző hetek fáradalmait. (Németh 1980,4.) Kresz Mária (1919-1989) néprajzkutató emlékezete szerint gyerekkorában Székesfehérvár környékén a földesúri házakban - sokszor a hintóbejárónál - mindenütt ott lehetett látni az aratókoszorúkat. Az aratás apróbb emlékei, némelykor szerelmi ajándékként, bekerültek a parasztházakba is. A szobák gerendájára a már említett csigavonalú kosarakat akasztották. Magyaralmáson egyesek szalmából csipkét is tudtak fonni. Az aratóünnepet korábban a munkások, cselédek, munkaadójuk iránti figyelmességének tekintették, melynek hátterében az elnyerendő jutalom, áldomás állott. (Madarassy 1928, 93.) Az egykori aratók szintén így emlékeztek rá. Valójában az aratószokások mögött eredetileg mélyebb tartalmú agrárrítusok, mágikus cselekedetek rejtőztek. Kendertiprás A vászonszőttesek a Móri-völgy és a Zámolyi-medence falvaiban mind a viseletben, mind a háztartásban századunk közepéig használatosak voltak. Az ing, gatya, alsószoknya, kötény, szakajtóruha, törülköző, lepedő, zsák, egyáltalán a végvásznak alapanyagát tekintélyes mértékben a kender adta. Községeinkben a kendernek házilag, hagyományos formában vászonneművé történő feldolgozása hosszú időn keresztül élt. A parasztasszonyok a kendermunkát jól értették, előállító tevékenységük a fonalmunkáig terjedt. A növény termesztése általában a községek határának a faluhoz közelebb eső, kicsi, keskeny parcellákból álló, Kenderfődek nevű részén történt. Az iszkaszentgyörgyiek munkavégzésén keresztül ismertetjük röviden a kenderfeldolgozás menetét. A megérett kender kihúzása, „a nyüvés két részben történt. Először a virágos kender érett meg, majd a később a magos. A kinyűtt kendert gicákba (lábszárnyi vastag kévékbe) kötötték, két helyen megkötve, majd szikkadás után gúlákba rakták. A kiszáradt kendert áztatóba vitték. Ez a Márványhegy mohai sarkánál volt, melybe a Czicze malom gátjából folyt a víz. Derékig érő, mocsaras, sással telenőtt tó volt ez, rengeteg piócával. A kender helyét itt - kinek hol került hely - kimélyítették kapával, s a kenderkévéket 4-6 karó közé keresztrétegesen egymásra fektették. Az utolsó sorra akkora sasos, hináros réteget raktak, hogy a víz ne emelhesse fel a kévéket. A kender napokig ázott, míg aztán következett a kendermosás. Akimosott kenderből kiadták a kenderáztatónak és a csősznek a díját. A többi szekérre került és házavitték. Otthon a július-augusztusi napon a gádorokban, kerítés mellett feltámogatott kévék hamar megszáradtak, azokat megtörték, majd tüolták. Ez az eszköz (a tiloló) lényegében egy hatalmas fakés, amely egyik végén két 501