Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)

eleinte gyakrabban, majd mind ritkábban keresték fel a frissen hantolt sírt, melyet azután lassan benőtt a fû, a gyep. A halott lakodalma A magyar nép felfogása szerint a házasságkötés előtt, korán elhalt fiatalnak, tehát aki nem élte le a teljes életet, kijárt az általánostól eltérő temetési szertartás. Mivel életében nem ülhették meg lakodalmát, így halálában adták meg neki. Megtartották a halott lakodalmát, amikor is a temetkezés több tekintetben megegyezett a lakodalmi szokásokkal. A halott vitele, a kísérők öltözete és menete, a zászlók, a bokréták, a sírnál illetve a toron végzett tánc mind a lakodalmat idézte. A 18. sz. közepéről szóló, legelébb 1683-ban kiadott Magyar Simplicissimusban már található utalás a temetésen hordott lakodalmi öltözetre. (1956.167.) 1686-ban az erdélyi Mikes Kelemen ugyancsak megülette egyetlen, eladókorában elhalt leánya lakodalmát. (Tagányi, 1919.) Arany János A varró leányok с költeményében és a hozzá fűzött jegyzetben idézte fel a lakodalmas temetést. (1967. I. 22-23.) A századfordulótól pedig számos leírás keletkezett arról, hogy egy-egy táj vagy falu miképp tartotta halotti lakodalmát. (Szendrey, 1941. 44-53.) A magyar nyelvterület egészén egykor általánosan ismert szokásból az idő múlásával bizonyos mozzanatok kihulltak, más maradandóbb elemek viszont több helyütt, így tájegységeinkben is századunk közepéig továbbéltek. Az eladó lány halottat - mint említettük - menyasszonynak öltöztették, régebben sötét, később fehér, esetleg világoskék színű ruhát húztak rá, fejére mirtuszkoszorut tettek. A legényhalottat vőlegény viseletben temették el, sötét ruhában, fehér ingben, mellén bokrétával. A koporsóvitelre ilyen alkalommal négy, ritkábban hat-nyolc legényt és ugyanannyi leányt hítak, kik vőfénynek illetve koszorusleánynak öltöztek fel. A sötét ruhás legények mellére bokréta (Mohán a karjukra fehér szalag), a rózsaszínbe vagy fehérbe öltözött lányok fejére koszorú (Mohán a hajukba szegfű) került. Ok mindannyian a háznál is, a temetőben is a koporsó körül, annak közelében helyezkedtek el. A háztól a temetőig a koporsót a négy lány illetve a velük helyet cserélő négy legény vitte (koszorussan, koszorús fejjel, illetve bokrétássan). Tehát időről időre váltották egymást, de természetesen a legények mindig hosszabb távcn vitték a halottat. A magyar nyelvterület más tájegységeivel ellentétben itt leányhalottnál nem kizárólag legények, legényhalottnál nem kizárólag lányok vitték a koporsót. Csákváron a halottaskocsi után a vőfélyek és nyoszolyók párban mentek, akár az esküvőre. Babay Kálmán századfordulós temetési beszédében néhány szóval utalt a sárkeresztesi halott lakodalmának bizonyos körülményeire (1908-09. II. 66.): „...megpendült a halál kaszája, habfehér ruhába öltözött koszorús leánykák ajkán elhangzott a szívbe nyilaló bánatos ének: Uram, kinek végzésedből s tetszésedből lesz minden eset,/Tőled van, hogy egy virágszál ím, a halál tőrébe esett!" A magyarságnál a fiatalok temetésén szerep jutott az elhunyt udvarlójának, szeretőjének is, amennyiben pedig ilyen nem volt, úgy menyasszonynak illetve vőlegénynek választottak valakit. Iszkaszentgyörgyön még 1942-ben is az elhalt, menyasszonynak felöltöztetett lány udvarlója a temetésre vőlegényi viseletet, sötét ruhát vett fel, bokrétát tűzött, úgy haladt a menetben. 489