Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)

további kelengyét - amennyiben volt - pár nap múltán vitték a menyasszony után. A menyasszony kísérete a lakodalomból másnap reggel, nagy nótaszóval érkezett haza falujába. Nászvendégség és templomi asszonyavatás A lakodalmat követő időszak sem telt események nélkül. Alakodalom résztvevőinek egy szűkebb köre még egyszer mulatozni akart, másrészt kíváncsiak voltak a menyecskévé lett menyasszonyra. A lakodalom ilyetén befejező aktusának számos formája alakult ki. Közülük ezúttal a múlt század végi kiskunsági nászebédet idézzük, mely nemcsak nagy hasonlóságot mutat a Móri-árok és a Zámolyi-medence nászvendégségével, hanem teljesebb is ennél. „A lakodalomra következő vasárnap ún. nászebéd van a vőlegény házánál, mely beillik kisebbszerú lakodalomnak is; mert néha a táncmulatság reggelig tart s a vőfén épen úgy szolgál, mint a lakodalom napján. Az új páron, a vőlegény szülein kívül jelen vannak a leány szülei, a násznagyok és a közelebbi rokonok is. A következő vasárnap pedig a menyasszony szülei adnak nászebédet." (Thury, 1890.405.) A két tájegység községeiben az esküvő után egy héttel, esetleg a lakodalmat követő vasárnap történt a nászvendégség. Ahova kerüt a menyasszony, ott tartották, tehát általában az újházas férj illetve szülei otthonában. A két család számára lényegében ez volt az első rokoni találkozó, hol mindenekelőtt a korábbi örömszülők, azaz immáron a nászok találkoztak. Hivatalosak voltak természetesen a közeli rokonok, a lakodalom tisztségviselői (násznagyok, vőfények, koszorúsok), a századfordulón egyes református közösségekben a pap is. A gazda már előtte való napon meghívott mindenkit. A vendégnek üres kézzel nem illett érkezni, rétest, kalácsot, más süteményt vittek. Némelykor fogyaszthatták azt is, ami megmaradt a lakodalomból. „Mer mikor összekerűtek, a fiatalember házáná megin összementek a násznagyok, a rokonyok. Vót uan hel, ahun maratt lakodalmi maradék, abbul kitartották." (Sárkeresztes) A nászvendégség résztvevői megbeszélték a lakodalom lefolyását, tervezgették a jövőt, s kicsit mulattak, ritkán táncoltak is. Az asszonnyá avatás harmadik, utolsó szakasza a templomban zajlott le, ceremóniájáról részben az egyház gondoskodott. Az egész Dunántúlon lényegében hasonló módon esett meg, mint a szülés utáni asszony avatás, azaz az egyházkelő. Idős mohaiak körében élt a hiedelem, hogy a lakodalmat követően - akár a gyereknek történt életadás után - az asszony addig nem léphetett ki a házból, míg nem ment el a templomba. Erre a lakodalmat követő első, rendszerint vasárnapi istentisztelet alkalmával került sor. Az új asszony számára mindez fontos és ünnepélyes eseménnyé vált, hiszen menyecskefővel először mutatkozott be a közösség előtt. A mezőföldi Sárkeresztúron a múlt század végén így történt: „Az esküvőre követő vasárnap az ifjú pár templomba megy, ahol az ifjú asszonyok új társnőjüknek, ezen egy alkalomra, az első szék szélső ülését engedik át." (Lévay, 1890.118.) Ajakon (Szabolcs-Szatmár-Bereg m.) az új asszony avatásakor szintén az első padba ülhetett. Az általunk vizsgált területen általánosabb volt, hogy az új menyecske a falubeli szokásrend alapján őt megillető helyet foglalta el a templomban. A megfelelő padsorhoz egy hozzá érzelmileg, korban illetve rokonsági fokban közelálló asszony kíséretében ment. A lányok közül végleg átkerült az asszonyok sorába. Az Alföldön az eljárást igen 470