Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)
közös gazdaságban a viszonylag különálló háztartás vitelének feltételeit megteremtsék. (Tárkány Szűcs 1981. 386.) A vizsgált falvakban amit a menyasszon táncot, a menyasszontánc-pézt rendszerint a fiatalok kapták meg. Egy kis földet vagy állatot (borjút, tehenet, malacokat) vehettek rajta, megalapítva további sorsukat. Ahol a házasuló legény egyedüli, eggyes gyerek volt, ott a pénzt közreeresztették, közösbe ment a szülőkével. Arra is akadt példa, hogy az öregek rátették kezüket a menyasszony keresményére. Összegszerűen legtöbbet a násznagynak illett adni, utána kinek-kinek a rokonsági fok szerint. A századfordulón a menyasszony táncnál még csak pénzt adtak, később a kitett kosárba vagy vékába ajándéktárgyakat is. Eleinte főleg konyhai felszerelést (edények, ruhák), ágynaműt, az utóbbi évtizedekben nagyobb értékű berendezési tárgyakat is. Csókakőn viszont máig tartják a régi szokást, hogy a menyasszontáncért csak pénzzel fizetnek. Aki mást is ajándékoz, az azt már az előző napokban a tyúkkal, lisszttel együtt odaviszi. A menyasszonytánc az 1950-es évektől egyre nagyobb jelentőségűvé vált a lakodalmakban. Következett ez gazdasági funkciójából: egyrészt megtérült általa a költségek tekintélyes része, másrészt az összegyűlt pénz és ajándék alapot adott az ifjú pár életének indításához. Kétségkívül a lakodalom egyik csúcspontjává emelkedett, ám bizonyos szokáselemek (pl. kontyolás) kihullottak mellőle. Akiházasítás javait az eljegyzés kapcsán már érintettük. Az új házasok otthonról hozománt kaptak, melynek értéke, tárgyainak száma alapvetően a család gazdasági helyzetétől függött, de az idő elteltével érezhetően növekvő tendenciát mutatott. A kiházasítási javak általában ingóságok voltak. A bekövetkezett változások egybeestek az országos fejlődéssel, korszerűsödéssel. A múlt század végén a lánynak tulipányos ládába pakolták ágyneműit, ruháit - ennyit kapott. A századforduló után már szekrényt, lepödőket, dunyhákat, vánkosokat és több-kevesebb ruhát vitt a házasságba. Az 1910-es években egy szegényebb sörédi lány egy-egy szekrényt, ágyat, asztalt, két dunnát, hat vánkost, azután ágyruhát, viseleti darabokat kapott hozományul. Az 1920-as években a módos magyaralmási lány staférungja az alábbiakból állt: két ágy, asztal, székek, komód vagy sublót, hat vánkos, két dunna, kettő-négy szalmazsák, lepedők, abroszok, törülközők, szakajtóruhák, zsákok, ingek, alsószoknyák, réklik, szoknyák. Gazdaleánnál mindehhez ingatlan és egy-két állat járult. A férj, szülei tehetősségétől függően földdel, állattal (tehén, borjú vagy sertés) gazdagította a közös vagyont. Éjfél körüli szokások A napközbeni, esti többszöri, de rövidebb idejű vigadozás után éjfélt követően bontakozott ki, s vált teljessé a lakodalmi ivás, éneklés, tánc. Mind szilajabban, egyre féktelenebbül, szabados viselkedéssel mulattak. A hangulat tetőfokán a vőfély vagy valamelyik vendég bele-belekurjantott a táncba, dicsérve a menyaszszonyt, a vőlegényt vagy a hangulatot. „Sárga patkó, réz a szege, Menyasszonyunk kökény szeme! Sárgarépa, vörös retek, A vőlegény csinos gyerek! 461
