Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)

együttes éjszakai hálása, a nászéjszaka egykor jogi jelentőséggel bírt, a házasság létrejöttének, érvényességének kelléke volt. Területünkön részben - az esetek zömében - a menyasszonytáncot követően, részben azt megelőzően került rá sor. Színhelye a lakodalmas ház vagy a szomszédság üres szobája, kamrája, de a század elején még a padlás volt. Történhetett meny asszonyfektetéssel, mikor a lakodalom tisztségviselői az új párt szertartásosan a ház valamelyik zárt helyiségébe kísérték, de megvalósulhatott a fiatalok „észrevétlen" elszökésével is. Az előbbi formánál az elhalás feltételeinek megteremtését a lakodalmi tisztségviselők mintegy biztosították és ellenőrizték. A század eleji csókakői lakodalmakban, továbbá Fehérvárcsurgón az elhalás a vacsora után, az éjféli tánc előtt megtörtént. Az edények és bútorok kihordásának kezdetekor az első vőfély a násznagy elé állt és kikérte előbb a vőlegényt: „Tisztelt násznagyuram még egy kérésem vagyon, A vőlegényünket az álom elnyomta már nagyon! A szerelme látom már elnyomja, Magát fenntartani sehogy se tudja. Bocsássa el násznagy uram nyugodalomra Hogy békével virradhasson a holnapi napra!" A vőlegény a vőfénnyel együtt távozott; hogy hova tűnt, arról rövid idő múltán ismét a násznagy elé álló és immáron a menyasszonyt kikérő vőfély így adott számot: „De szépen ragyognak ott künn a csillagok, Éppen most néztem meg hogy kint vagyok. Egy mély fohászkodás jött ki az ablakon, Hogy a vőlegény immár ágyban vagyon. Az okát én tudom, hogy miért sóhajtozik, Nincs ott a hú párja azon siránkozik. Kedves násznagy uram engedje meg kérjük, Hogy hű menyasszonyát hozzája kisérjük! Hadd álmodozzanak édes boldogságban, Legyenek boldogok e földi világban! Majd visszajövünk még egyet mulatunk Addig is uraim jó mulatást kívánunk!" (Csókakő-Balázsik, 1930-31. 5.) Akiadatás után a lányt férje mellé kisérte. Fehérvárcsurgón másképp verselt a vőfény : „Szószóló násznagy uram, most jöttem végtére! Most jutottam ím a nagy szerencsétlenségre. Jól emlékezhetnek a mi vőlegényünkre, Előbb az asztaltól hogy kijött kértemre. Gondolta, hogy kedvese is eljő utána, Visszatekint tehát, és sehol sem látja. Nekem mint vőfénynek parancsát nyújtotta, Hogy keressem fel és vezessem utána. Elindultam mindjárt és sokfelé jártam, Szakács asszonyokat keresni hajhásztam. Kik a konyhát mind úgy összedúlták, Hogy bajukban a Jeges-tengert is felhányták. De mégsem találtak kínjukba egyébre, 455