Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)

szerint, de inkább minden kötöttség nélkül, muzsikaszó kíséretében, énekelve haladó násznép adta a derékhadat. A menetet a zenészek zárták. A szülők csak az 1950-es évektől váltak részesévé a polgári illetőleg egyházi esküvőnek. Útközben a férfiak a magukkal vitt pintes üvegekből, régebben kulacsokból nemcsak a saját szomjukat oltották, hanem a menetből ki-kilépve a házuk előtt kíváncsian szemlélődőket is megkínálták. Sokszor a menet utójja már nem párban, hanem falkában vonult, különösen a leányok, legények nem tartották be a rendet. A messzire hallatszó közös ének az utcára csalta a falu népét, kik ezáltal nem pusztán figyelői lettek a lakodalmasoknak, lagzisoknak, hanem általuk az összeházasodás eseménye méginkább közösségi jellegűvé vált, a színjáték egy része így a teljes nyilvánosság előtt folyt. A múlt század második felében Fejér megyében a menyasszonyos háztól a templomba vidáman, de nyugodt rendben vonult a nép. Nagy mennyiségben vitte magával az e vidéken igen kedvelt fonott kalácsot. A tekintélyesebb lakodalmi meneteknél a kalácsot a bámészkodó nép között is osztották, így a jobbmódú gazdák nem ritkán egy egész zsák lisztet használtak fel készítéséhez. A templomból visszafele az addig-szolid menet különösen vidámmá, ujjongóvá, éneklővé alakult át. Néhány kulacs mindenképp kéznél volt és ha lovas kocsival mentek, a cigánybandát is vitték magukkal. Közben-közben lövések durrantak. (Wekerle, 1896.106,107.) A mezőföldi Sárkeresztúron ugyanebben a korban a násznép a templomból a menyasszonyos házhoz „hujjákolások, zene és sokszor pisztolylövések zajától" kísérve tért vissza. (Lévay, 1890. 117,) A lakodalmi menetet régtől fogva kísérte lövöldözés, zajkeltés. Az ország különböző vidékeiről a 18. századtól kezdve vannak adatok, hogy a vőfély vagy a férfiak - az úri, nemesi passziót követve, máskor az ártó lények elijesztésére - a menetben puskával durrogtattak. Századunkban Csókakőn mozsárágyúval lőttek az elhaladó lakodalmas menetnek. A farsangban tartott zámolyi esküvőkhöz természetes módon hozzátartozott a riasztópisztolyból lövöldözés. (Csoóri, 1978. 353.) Csákberényben lakodalomkor a jókedv tetőpontján volt szokás lövöldözni. (Sárkány, 1966.) Sárkeresztesen az 1960-as évekig a falu bognármestere felfújt disznóhólyagra ütött sulyokkal és annak hangos pukkanásával üdvözölte a násznépet. A községházán és a templomban Az 1984. évi XXXI. te. hatályba lépése óta kötelező állami esküvő a viszonylag rövid idő alatt nem vált népivé, nem alakultak köré paraszti szokáscselekmények. Wekerle Sándor - az első polgári.származású miniszterelnök, kinek nevéhez az állami anyakönyvezés bevezetése fűződik - sem emlékezett meg róla már többször idézett tanulmányában. A parasztság pedig a községházán történteket pusztán hivatalos eseménynek, a templomba vezető út egyik^ kitérőjének tekintette. Országszerte kevesen vettek részt rajta. Területünkön az állami anyakönyvvezető elé a fiatalokon és a tanúként szereplő násznagyon kívül régebben más nem is ment. A násznép az épületen kívül várakozott, esetleg énekelt, táncolti Sőt, Csókakőn a fiatalok a reggeli misén részvétel, majd gyónás és áldozás után a násznép nélkül, pusztán tanúikkal, csendesen mentek az állami házasságkötésre. Ám délután a templomba és különösen onnét vissza annál népesebben, zajosabban vonultak. 433