Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)
68. ábra. Lakodalmi menet. Sárkeresztes, 1950-es évek vége. Gelencsér Ferenc reprodukciója. ahogy ez egyes hagyományőrző vidékeken máig megmaradt. A férfisereg haladt mögöttük, majd a két násznagy között a vőlegény. A menyasszony a rózsaszín vagy fehér selyemruhába öltözött, rózsaszín művirágkoszorús nyoszolyóktól kísérve követte jövendőbelijét, míg a sort az asszonyok és leányok mögött a zenészek zárták. Máskor a muzsikusok a násznép között haladtak, segítve nótázásukat. Az utcára lépve a vendégsereg ugyanis mindig meghatározott énekbe fogott. Az ilyetén rend felbomlása nem egyszerre, hanem fokozatosan következett be. A kezdeti változás nyomán a vőlegény került az élre a násznagyokkal, mögé a menyasszony a koszorúslányokkal, azután a vőfélyek, majd a vendégsereg. Az 1930-as évek óta párban vonultak. A menet elejét a lakodalom tisztségviselői és az ifjú pár foglalták el - falvanként, koronként eltérő variációk szerint. A párosan haladók élére kerülhetett a két násznagy, utánuk a menyasszony, a vőlegény első vőfélyével, majd a vőlegény a saját első koszorúsával. Közvetlenül mögöttük a vőlegény vőfélyei vezették a koszorúsokat, azután a menyasszonyéi jöttek. Másutt legelői a menyasszony az első vőféllyel, utána az idősebb nyoszolyó a vőlegénnyel, majd a többi koszorús a vőfélyekkel haladt. A násznagyok csak ezután következtek. Még másutt vagy a vőfélyek és nyoszolyók mentek elől, utánuk a vőlegény a két násznagy között, majd a menyasszony a harmadik vőféllyel; vagy pedig a menyaszszony az első vőféllyel ment elől, kiket a vőlegény és az egyik násznagy követett, míg a másik násznagy az első nyoszolyót vezette. A bizonyos mértékig rokonsági fok 432