Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)
majd férjhez megy ződfarsangban. Az elnevezés magyarázatául említjük, hogy a zöld, a zöld ág a magyar népszokásokban a természet tavaszi megújulásának színes jelképe volt. A Szent György napnál és május elsejénél közölteken túl pünkösd kapcsán külön kell szólni a zöld ágakról, azok hordozásáról. A szokásnak a tavasz megjöttét jelző, nyárhívogató szerepe volt, egyúttal szórakozási alkalmat teremtett. Csókakőn lányoklegények énekes felvonulását jelentette, mégpedig keresztül az egész falun, zölddel, virágokkal. Énekükben az ismert gyermekjáték szövege mûdalokkal keveredett. Az 1910-es évekig pünkösd napján a csókakői fiatalok a vár alatti domboldalra mentek fel. Zöld ágakat vágtak, melyeket a magukkal hozott pünkösdi rózsákkal díszítettek fel. A felvirágozott ágat hol leány, hol legény vitte, úgy vonultak le nagy énekszóval a faluba. Egy-egy helyen megálltak, ketten kaput tartottak, a többiek pedig átbújtak rajta. Közben énekelték: „Bújj, bújj zöld ág..." De közbeszúrtak újabb eredetű nótákat is. (Diószegi, 1961. 8.) Pünkösd korábban kétnapos ünnepet hozott. Területünk népe az ünnep jellegének megfelelően mind pünkösdvasárnap, mind pünkösdhétfőn buzgón ment a templomba. Abodajki búcsújáró helyet ekkor főleg a német ajkúak keresték fel, mert a település a közelebbi, távolabbi vidék németjeinek is lelki központja volt. Már előző nap megérkeztek a zsámbékiak (Pest m.). Lovas kocsikkal jöttek, két-háromszáz fős csoportjuk csak a zarándoklat utolsó néhány száz méterét tette meg gyalog, fúvós zenekartól kísérve. Németül énekeltek, imádkoztak, akárcsak a pünkösd másnapján bevonuló móriak. Jellegzetes népviseletbe öltözött, ezer főt is meghaladó menetük nagy port vert. Ugyancsak rézfúvósok kísérték őket. (Németh, 1988. 72.) Kilenc óra tájban, több mint 3 órás gyaloglás után érkeztek meg a 15 km-re fekvő Pusztavám németjei. A keresztet követve a legények 5 zászlót hoztak. A résztvevők száma rendszerint meghaladta a százat, de a plébános nem mindig tartott velük. Ali. világháború után pár évig még gyalogosan zarándokoltak, azóta busszal. Sárkeresztes református lakossága pünkösdhétfőn bucsut tartott. Természetesen ezalatt nem a templom ünnepe vagy búcsújárás értendő, hanem családi összejövetel, a falu ünnepe, mutatványosok, árusok jelenlétében. Azonban „a pünkösdi bucsu uan szegényebb vót, mer má a közmondás is ez vót: Karácsonkor kalácsot, húsvétkor húst, pünkösdkor kenyeret, de azt is csak ha lehet! Mer má májusba vót, meg június elejin, akkor sehun semmi nem vót, sok helen. Vót aki mónárhó ment e (kérni lisztet), hogy valamit süthessen". Az ünnepre érkezett rokonok tiszteletére lehetőleg tyúkot vágtak, lepényt, kuglófot sütöttek. Délelőtt együtt vettek részt az istentiszteleten, majd az ebéd elfogyasztása után megnézték a búcsút. A század elején már kirakodtak a különböző árusok: vacakos, cukros, siflis (mézeskalácsos), már cos (édes frissítő ital árusa). Az I. világháború után állították fel a ringlispiket és a hinnákat, az 1930-as években jelentek meg a céllövöldék. A gyerekek már reggeltől az árusok, mutatványosok körül bámészkodtak, örültek ha sok sátrat emeltek. A ringlispílt kezdetben a tulajdonos kézzel hajtotta, s ebbe a gyerekeket is bevonta: tíz hajtás után egyszer ingyen fölülhettek. A kisebb gyerekek a felnőttektől már reggeltől várták az ajándékokat, de ők inkább csak délután sétáltak el a sátrak közé. A saját illetve a rokon gyerekeknek rendszerint vettek valamit, azután beszélgettek, nézelődtek, bementek a közeli kocsmába. A látványosságnak számító májfadöntésre délután került sor, estétől pedig a fiatalság a bálban mulatott. 354
