Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)
a legényfiú befogott a nagyszankóba, fölszallagozta az állatokat, csöngőt kötött a nyakukba. Azután pajtásaival meghívta, összegyűjtötte a lányokat, megszankóztatta őket. Nyolcan-tízen is felfértek a szánkóra. A gyorsan sikló szánon, nagy csengettyűszóval körbeszáguldották a falut, kétszer-háromszor végig vágtattak egy-egy utcán, átnéztek a szomszédos községbe vagy kimentek a szőlőhegyre, a présházakhoz, így farsangótak. A hangos énekszóval, határtalan vidámsággal tovasikló farsangolókat a házakból, udvarokból kíváncsian kiszaladok gyakran meghógolyózták. Máskor a hajtó legény a tréfa kedvéért, a lányok nagy sikoltozásától kísérve szándékosan az árokba vezette, felborította a szánkót, meghempergette a föntülőket. A friss levegőn végzett mozgás embernek, állatnak egyaránt jót tett. Pincebeli mulatságok A farsangi mulatságok gyakran nemenként és korosztályonként elkülönültek. A szólóhegyi pincékben (présházakban) lezajlott összejövetelek ebbe a sorba tartoztak. Időpontjuk a farsang bármelyik napja, bizonyos esetekben azonban csak húshagyókedd lehetett. A szőlősgazda szülők valamelyike a fiatalok szórakozása, párválasztása elősegítésére esetenként odaadta legényfiának a féltve őrzött, a gazdái méltóságot jelképező pincekulcsot. Az ifjúság így farsangban legalább egyszer vígadhatott a hegyben. Iszkaszentgyörgyön a leányok, legények főleg vasárnap délután mentek ki a somosmáli vagy az iszkai pincékhez. Három-négy eladósorban lévő lány, ugyanennyi fiú szorongott egy-egy présházban. Puha kenyeret, diót ritkábban töpörtyűt, pogácsát, tótlepént (káposztáspogácsa) ettek, amire, jól csúszott a bor. Tüzet rakni a szólóbeli hajlékban általában nem lehetett, de hűvösebb időben sem fáztak, testükkel, leheletükkel bemelegítették a helyiséget, aztán vidáman voltak, énekeltek. Kinntartózkodásuk belenyúlott az estébe, éjszakába. A farsang utolsó három napjában, farsangfarkán a pincéket még gyakrabban, csapatostul keresték fel. Csókakőn az ifjúság pincebeli mulatságának színhelye a présházhoz csatlakozó szoba volt, hol bort forraltak, esetleg főztek. A mai napig is - különösen farsang keddgyin (húshagyókedd) - kimennek a pincékhez, elfarsangúnak. Tarisznyában visznek ki töpörtyűt, svárklit (disznósajt), kóbászt, szalonnát, mely utóbbit nyárson is szoktak sütni. Sárkeresztesen a Borbállai-szöllőkbe és az Újhegybe mentek húshagyókeddeznyi. Az öregek odaadták a pincekujcsot, a lányok vittek ki fánkot, kenyeret, főtt- vagy szárazkolbászt, úgy tartottak a legényekkel. Jót ettek, hozzá a szabadban két tégla közt gyújtott tűzön bort forraltak. Rendszerint fedél alatt tartózkodtak, de enyhébb csillagos estéken a szabadba is kimentek, jókedvvel danútak, esetleg énekszóra táncútak. A fiatal házasok is felkeresték a szőlőhegyet; három-négy pár, rokonok, komák társultak ilyenkor. Ók valamivel csendesebben időztek, sorbalátogatták egymás pincéjét, iddogáltak, beszélgettek, gyorsan telt az idő. Fehérvárcsurgón a század legelején nem a házasodás előtt állók, hanem a javakorabeliek mentek délután vagy este a pincékhez, ott tartva a húshagyókeddet, a farsang végit. Disznó vágásból származó hurkát, kolbászt, az alkalomra sütött fánkot vittek magukkal. Kint a hegyben nem főztek, csak ettek-ittak, mulattak, éjfélre vagy hajnalra kerültek haza. A fiatalok ugyanekkor inkább a kocsmába, a bálba mentek. 302
