Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)

Sőréden jobbára csak a legények és a férfiak időztek a Szöllőhegyen. Ritka volt az a fiatalasszony, aki velük tartott. A magukkal vitt ennivaló elfogyasztása után ittak, mulattak. Előfordult, hogy a faluba visszaérkezve, a kocsmában tovább folytatták. Magyaralmáson farsangban vasárnaponként, de hétköznap is kimentek a pincékhez. A pinceszer alkalmat adott egy-egy tréfáshangú felköszöntésre, mely elismerést is, jókedvet is kiváltott. Déri Mátyás (sz. 1914) a közeli disznótorokat, a szőlőhegyi evés-ivásra kivitt ételeket is felidéző pohárköszöntőt szokott mondani: „Miképpen az rétet legyint a hajnali szagos szellő, Aképpen legyintsen minket is ó(l)dalba a mennyei jóérzet! Miképpen a disznónak kerekedik tokája, sunkája, Aképpen a hasaszalonnája! Hogy jó tort csaphasson a sógora, komája! Ezt kívánok magiknak is!" A paraszti folklórban a szentek mélységes tisztelete mellett megfértek a tréfás hangú imádságok, az imádság-parafrázisok. A katolikus Déri Mátyás félnépi Hiszekegy-travesztiája a szőlő és a bor sorsát ismerteti, természetszerű tehát, hogy pinceszerezéskor is elmondta: „Hiszek egy Istenbe, egy százakós hordóba, Annak egyszülött fiába, a csutorába. Ki fogantaték tőkétől, szülétek vesszőtől, Kínzaték ásótól, kapától. Karóhoz feszítve leszüreteltetek. Szállá alá a pincébe, Onnan lészen előhozandó az elevenek számára. Hiszek egy pár liter bor kiürítésébe, És jókedvünk feltámadásába! Ámen!" A farsangi mulatságok nemenként elkülönülését a sörédiek gyakorlata már jelezte, de ennél karakterisztikusabb volt a nők pinceszerezése. Az asszonyfarsangok az asszonyok olyan összejövetelét, mulatságát jelentették, melyekre farsangi időszakban valamelyikük házában, pincéjében, esetleg a kocsmában került sor. Ilyen asszonyi szórakozások a magyarságnál az esztendő más időszakában már a 15. századtól ismeretesek. Temesvári Pelbárt, a jeles tudományú szerzetes az 1480 körül keletkezett Pomerium (Gyömölcsöskert) с művében szörnyülködve írt egy ilyen alkalomról, mikor több asszony férfiruhát és álarcot öltve alakoskodott és körtáncot járt. (Temesvári, 1982, 342.) Ekkor is, és a későbbi évszázadokban is az asszonyok a szigorúan megkötött életrendből farsangban pár órára kiszabadulhattak, férfiak nékül mulatozással, vigalommal tölthették az időt. Az asszonyfarsang az európai néphagyományban főleg a szlávoknál és a németeknél volt széles körben ismert. A Dunántúlon a Balaton-felvidék, a Mezőföld és a Velencei-tó környékének asszonyfarsangjai mellé sorolható a magyaralmásiaké. Itt húshagyókedden kizárólag a nagylányok és az asszonyok mentek ki a hegybe, a férfiak közül legfeljebb a mulatság színhelyének, a présháznak gazdája tartott velük. Ahogy az időjárás engedte, lovasszankón vagy kocsin vitte ki őket. Tíz-tizenöt asszony is összejött a pinceszobában. Délutántól késő éjszakáig gyertyafénynél énekeltek, kurjongattak, hangos neszük betöltötte az egész hegyet. Fánkot, forgácsfánkot vittek ki magukkal, rá bort ittak. Nem maradtak egy helyben, egymás után felkeresték, meglátogatták a közeli 303