Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)

Farsang utolsó három napja a mulatság ideje volt, de Magyaralmáson húshagyókedden komoly számlálást is végeztek. A pásztorok ekkor mentek a házhoz rónyi, azaz a rövidesen kihajtásra kerülő állatok számbavételét elvégezni. Felírták, hogy egy-egy gazda mennyit hajt ki, hogy annak alapján szedjék járandóságukat, illetve majd annyival számoljanak el. Minden fél éven felüli jószág már számosállatnak minősült, az ádventi malacból kettő adott egy számot, a farsangi malacból pedig három. Húshagyókedd, a farsang vége, egy kezdődő időszak, a nagyböjt szomszédságában alkalmas volt termékenységvarázslásra is. Mohai hiedelem szerint húshagyókedden a lányoknak a táncban azért kellett nagyot ugrani, hogy magasra nőjön a kender. A kender és a len, olykor a gabona magasra növését célzó ugrálások, játékok a magyaron kívül a szlovák, a cseh és a délszláv népek hagyományaiból ismeretesek. (Újvári, 1969,127.) A magyaroknál, Szatmár megyében a farsangi táncot ropogósra és magasra ugrálva járták, hogy erős és magas legyen a kenderük (Szendrey, 1928/a, 32.). Csákberényben a jó termés biztosítására a farsang végéig az összes káposztát meg kellett enni, különben mácsonyás (gyomos) lett a búza. A jó termés, a védettség érdekében némely gazdák nem Bálint napkor, hanem egy archaikus szokás maradványaként húshagyókor metszették meg a szőlő négy sarkát. így jártak el a Móri-borvidékhez tartozó Csákberényben, majd a metszés munkáját Hugó napkor (ápr.l.) folytatták. Megemlítjük, hogy ismert történelmi borvidékünkön, a Somló-hegyen általános szokás volt, hogy a katolikus gazdák a bő termés és a védelmezés érdekében húshagyókedden szőlőterületük négy sarkán egy-egy tőkét metszettek meg. (Csorna, 1986,152.) Szánkózás A szánkózás régóta kedvelt farsangi szórakozás a magyarság körében. Apor Péter (1676-1752) Metamorphosis Transylvaniae с munkájában emlékezett a régi erdélyi farsangokról. Megírta, hogy az atyafiak, rokonok ez időszakban nagy kedvvel felkeresték egymást. Tízen-tizenketten szánba ültek, mely elé hat ökröt fogtak, felraktak két-három cseber bort, úgy ittak, utaztak. Nyakukba csuklyát vontak, kezükbe botot vettek, a cigány hegedűsöket, dudásokat is szánban ültették, s hangos kiáltásokkal, muzsikaszóval járták a tartományt. (Apor, 1978,73-74.) A zámolyi születésű Csoóri Sándor (sz.1930) gyermekkoráról írja: „A farsang nekem hó volt, lakodalom, riasztópisztolyok durrogása, főttkukorica-evés marokkal és szó szerinti farsangolás csöngős lovas szánokkal, végig a falun." (1978, 369.) Az 1960-as évek elején az értékes paraszti lóállomány felszámolása miatt már csak mint tűnő világra emlékezhetett faluja farsangi lovas szánkózásai kapcsán. „Emlékeimet hirtelen befújja a hó.Tél van, csak úgy szikráznak az utak a februári napsütésben. Hol vannak a szánok előtt futó lovak? Hógolyók robbannak szét bőrünkön, mert a célbavett farsangolók helyett néha őket találják el az udvarokból kiszaladó gyerekek." (1963,132.) A Móri-völgyben és a Zámolyi-medencében valóban az 1960-as évekig, a termelőszövetkezetek megszervezéséig élt elevenen a farsangi szánkózás, г. farsangolás. Időpontjául különösen alkalmas volt egy-egy hideg, szikrázóan fényes, havas, farsangi nap, vasárnapi koradélután. A jó futos lovakkal bíró családok valamelyikénél 301