Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)

„Üdvözlégy ó áldott Úrjézus Aki adott nekünk örök jusst! Aki adott szép új esztendőt, Elmúlt helyett élnünk jövendőt! Aki ezt az új évet élte, Legyen neki szíve öröme! Jézus körülmetélése Lelkünk szennyét mossa el véle! Dicső Gáspár, Menyhért, Boldizsár, Mind a három dicső szent király. Indiából, Szávából jöttek, Kis Jézusnak ajándékot vittek. Drága aranyat, tömjént és mirhát, Ezzel köszöntik Szűz Máriát. Alvész, alvész, boldog Szűzanya, E világnak megváltó anyja. Verseimnek az elején is Dicsértem Jézus nevét is. Utójját is azzal végzem be, Dicsértessék az Úrjézus neve!" A csókakői vallásos tartalmú énekes köszöntőből is megállapíthatóan az egyház Jézus körülmetélésének ünnepét helyezte január elsejére, mégpedig a pogány ünneplés kiszorítása érdekében. Gáspár, Menyhért és Boldizsár története pedig a közelgő háromkirályok ünnepét vetítette előre. Ők eredendően a Máté evangélista által megírt napkeleti bölcsek voltak, kik Krisztus királyságának (arany), istenségének (tömjén) és szenvedésének (mirha) jelképét vitték az újszülöttnek. Királyokká azáltal lettek, hogy az ószövetségi jövendöléseket vonatkoztatták rájuk. A csókakői szövegben szereplő terület, Száva eredeti értelmére is rálelünk az ószövetség alapján: „Mind Sábából jönnek; aranyat és tömjént hoznak..." Szintén szövegromlás követ­kezménye az „Alvész, alvász boldog Szűzanya" sor. „Magyarázatát a Szűz Máriát ünneplő latin nyelvű énekben leljük, ott találhatók a „Salve, Regina" azaz „Üdvöz­légy, Királynő" kezdetű szavak. A házbeliek itt is behíták a köszöntőket, kik még egyszer, szóban boldog új évet kívántak. A gazda pálinkát, melegbort töltött nekik. Területünkön az énekes köszöntéseket újév hajnalától, reggelétől verses formák váltották fel, melyekkel különösen a gyerekek jeleskedtek. Első látogatóként, köszöntőként az új esztendőben egyébként is fiúgyereket vagy férfit vártak, mert ők szerencsét hoztak . Az újév reggeli köszöntés kivétel nélkül mindegyik faluban szokásban volt, és éppen napjainkban tűnik el. A köszöntők igyekeztek minél korábban kelni, elindulni, hogy az elsők közt legyenek, mert az ilyeneknek jobban örültek, illetve több ajándákot adtak. A fehérvárcsurgói gazdaasszony szemléletében is ez tükröződik:„Gyüttek a gyerekek köszöntenyi. Amellik legelőbb gyütt, annak legjobban attunk valamit. Mer azt 287

Next

/
Oldalképek
Tartalom