Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)

„Szépen köszönjük, hogy meghallgatának, És tisztességesen minket fogadának! A szívességért is, melyet mutatának, Szálljon bőven Isten áldása rajok!" Csákberényből szintén van adat a század első harmadából a református lányok és asszonyok karácsony esti, ablak alatti énekére. Sárkeresztesen amíg a lányok éneke már a II. világháború előtt elhallgatott, addig az elemi, illetve általános iskolás fiúgyermekek még az 1960-as években is mentek verssel köszöntenyi, de már első ünnep reggelén. Az általában szívesen látott legénykék a század elején a falut még csapatokban járták és az ablak alatt köszöntöttek. Az utóbbi időben inkább egyedül vagy párosával mentek be a lakásokba. Köszöntőjüket tagolva, szinte recitálva mondták el. „Egy kis fülemüle zenged az erdőbe, Én is zengedeznék az Úrjézus nevibe! Sípok és trombiták szépen harsogjatok, Szent karácson este köszötőt fújjatok! Mer ha nem fújtok, együn végórátok, Föl megy a mennybe (égbe) fényes (ékes) koronátok!" Ritkább változata: „Gyertek köszöntenyi a ragyogó csillagot, Kik az égen fényesen ragyogtok! Sípok és trombiták szépen harsogjatok, Szent karácson estére köszöntőt fújjatok! Mer ha nem fújtok, eljön végórátok, Fölhat a mennybe dicső koronátok!" Aköszöntők jutalma itt is némi aprópénz lett. A verset más református közösségekben is tudták. így Iszkaszentgyörgyön második ünnepen az előbbi variánssal köszöntöttek a fiúgyerekek. A közeli Mezőföldről Jegesi József Írogató szolgaegyházi (ma Szabadegyháza) gazdaember a versnek náluk, a katolikusok körében élő további változatát közölte 1932-ben (FN. 1932. dec. 25.) A régies szövegű, ünnepi hangvételű költemény eredetileg talán iskolamester vagy versfaragó diák szerzeménye. Az első verssorban megjelenített, az ágak közt zengő fülemüle a középkortól Balassin át Petőfiig költészetünk szívesen ábrázolt képe. A továbbiakban a sípokat, trombitákat harsogásra, köszöntőre szólítja fel a nagy örömet hirdető vers, hasonlóan több karácsonyi népénekhez, köszöntőhöz, melyekben citera, dob, síp, duda, furulya, tormbita zeng, harsog Jézus születésén örvendezve. A150. zsoltár 1606-ban keletkezett magyar szövege az Úr dicséretére ugyancsak a zengedező sípokat és kürtöket hívja fel. Az itt közölt versek a szövegből is kitűnően eredetileg karácsonyesti köszöntők voltak. Csákberényben ennek megfelelően ebben az időpontban mentek rokonaikhoz az idézett költeménnyel a gyerekek. Könnyen tanulható, népszerű volt másik köszöntőjük: „Egy csepp tinta cseppent a cipőm orrára, Én is megjelenek karácsony napjára. Ha kalácsot adnak, nagyot harapok, Ha piszkafát hoznak, elszaladok!" 273