Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)

akasztották, marharépába vagy homokkal telt fazékba állították. Sárkeresztesen a századforduló után szintén csak fenyőágat - némelykor többet összekötve - akasztottak fel hegyivel a gerendára. Idősebb családoknál az 1970-es években is csak fenyőágat lehetett látni karácsonykor, melyet valahol a közelben vágtak. A két világháború között a kisebb méretű fát alján egyenesre vágott marharépába szúrták, úgy állították fel. A répát egyesek papírba csomagolták, hogy jobban mutasson, mások fazékba szorították és így feszesebben állt. A karácsonyfát az 1950-es évekig ritkán vették, bár Fehérváron, Móron, Bodajkon már árulták. Inkább a férfiember hozta az erdőből, legtöbbször már korábban kinézte magának. Ki milyet tudott szerezni, olyat állított. Amint a példából kitűnik, az I. világháború végéig különösen, de később is gyakran a fát a szoba kultikus részébe, az asztal mögötti sarokpad fölé, a gerendára akasztották. Több helyen hegyinél fogva a szoba deréktájára, közepére, a mestergerendára kötötték. A II. világháború körül egyre inkább a sarokban vagy a szoba közepén levő asztalra, az asztal közepire, a fal melletti sublótra, a sublót tetejire vagy a kászlira került a jórészt szerény méretű fa. Egyesek a padsarokra tették. Az 1950-es évektől a vásárolt fák méretük növekedésével a földre, a szoba sarkába helyeződtek. Áfát lehetőleg kevés költséggel, a paraszti háztartásban rendelkezésre álló vagy ott előállított, továbbá vásáros-búcsús helyeken, piacokon illetve boltokban vásárolt terményekkel, termékekkel diszitették fő. Előző évről megőrzött, vagy hónapokon át gyűjtögetett arany-, ezüst papírba csomagolt diót és apróbb ómákat (almákat) kötötték fel rá. Fehérváron, Móron, Bodajkon vagy Csákváron a mézesnél, a mézeskalácsosnál vásároltak siflit, mézesbábot, amit karácsonyig megőriztek, a fára tettek. A mézeskalács figurák karikát (siflikarika), szívet, csillagot, holdat, csizmát, angyalt, olvasót, lovat, babát formáztak. Süteménszaggatóval zsirostésztából, a paraszti háztartásokban készített díszítményeket szintén siflinek nevezték. Csókakőn a formáilóval csillag, köröszt, hód (hold), baba alakot szaggattak ki, gyűszűvel lyukat vágtak rajta és cérnával akasztották föl. Másutt gömbölüsütemént, apróbb sütemént aggattak a fára. A pattogatott kukoricát cérnára fűzték, úgy díszítettek vele. Mintegy 50 éve a karácsonyfa nélkülözhetetlen kelléke a szaloncukor. Helyettesítésére olcsóbb megoldások is elterjedtek. Gyakran csomagolták a kockacukrokat felezve, ollóval a szélén bevagdosott papirosba vagy a korábbi évekből megőrzött szaloncukorpapírba. Csákberényben fehér cukor pirításával, főzésével készítettek szaloncukrot, azt csavarták papírba. Csókakőn 1940 körül cukorrépát szerzett a háziasszony, lefőzte, a „szirupját addig főzte, míg megsűrűsödött". Darált diót tett bele, deszkán kisodorta, s amikor megkötött, hosszúkás darabokra késsel elmetélte. Végezetül papírba takarta. Az 1950-60-as években oly népszerű és finomnak tartott habcsók karikák itt-ott már 1945 előtt is megjelentek. Elterjesztésükben ugyancsak szerepe lehetett a nagybirtokos és a falusi értelmiségi családoknak. Acsákberényi kastély szakácsnője minden évben készített egy vájling habcsókot, amit a cselédgyerekeknek osztott szét. A két világ háború között némely helyen felfűzött gyöngyök, a katolikusoknál gyertya, az 1930-as évektől csillagszóró, gyári díszek is emelték a fa fényét. Elvétve fügét is akasztottak fel. Mindkét vallásbelieknél általánosan elterjedt, hogy a fát a Jézuska hozza. A gyerekekhez rendszerint vacsora után gyütt a Jézuska. Újabb keletű és rövid ideig élő szokásként 1945 előtt több községben felnőttek beőtöztek Jézuskának, Jézuska angyalának: fehér ruhát vettek, lepedőt terítettek magukra, s az előzetes megbeszélés 269