Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)
A vizsgált tájegységekben a katolikusok legalább estig, az idősebbek és a fogadalmat tartók éjfélig böjtöltek. „Ádám-Éva napján böjtöltünk, huseledelt nem ettünk, csak mikor az éjféli miséről hazamentünk, akkor ettünk kocsonnyát." (Magyaralmás) A hagyományőrző csókakőiek reggel tejet ittak, ebédre zsír nélküli fokhajmaievest, köménylevest, de leginkább tejjel berántott bablevest, továbbá túrós-, mákoslepént ettek. Vacsorához jóformán nem is ültek, különösen zsírosat nem ehettek, legfeljebb mákos- vagy turóstésztát. Az éjféli mise után fogyasztották a kocsonnyát vagy a tőtöttkábosztát. A fiatalabb nemzedék azonban miután „főgyütt a csillag" már ette a húst, a kocsonyát. Asörédiek bőjtös eledele az aszalékból (szilva, meggy, cseresznye) cukor hozzáadásával készült gyümőcsleves, a bableves és a zsír nélküli mákostészta volt. A kocsonya őket is az éjféli misét követően várta. A vacsorát több helyen mintegy csemegeként alma, (ritkábban körte is) és dió zárta. A csókakői családok egy részénél külön ügyeltek rá, hogy mindenki jelen legyen a vacsoránál. Itt végezetül vették elő az esztendőben először termett almavagy körtefa e célra félretett gyümölcsét. Annyi felé vágták, ahányan ültek az asztalnál, s mindenki elfogyasztotta a maga szeletét. Azt tartották, ha közülük valamelyik esetleg eltéved, az almára gondolva visszatalál a közösségbe. Más családoknál úgy gondolták, azért fontos a családi vacsorán jelen lenni, mert különben a hiányzó személy egész életére csavargóvá lesz. Itt a vacsora végén a családfő az asztal alá tett almákból vett fel egyet s azt vágta szét annyi felé, ahányan voltak. A közös fogyasztással biztosították a családi békét az új évre. (Pálfy, 1986. 26.) A régi gyakorlatra utalva említjük, hogy Bél Mátyás 1720 körül megírta, miszerint a gazdaasszony a vacsora befejezésekor mintegy csemegeként almát, diót, mézespogácsát szokott szétosztani a háznép között. (Bél, 1984.176.) A kibontakozó képből látható, hogy a katolikusoknál a böjtös ételek egyik fő csoportját a zöldségfélékből és az aszalt gyümölcsből főzött ételek képezték. A bab ez idő tájt levesként a magyarság egészénél elterjedt, az aszaltgyümölcsből készített ételekre pedig különösen a Dunántúlon és az északi területen élők nyújtottak adatot. A levest országszerte - így vidékünkön is - a főtt és öntött tészták, mint főfogás követték. Ezek számítottak a legjellegzetesebb karácsonyesti ételeknek. ízesítésük leggyakrabban mákkal történt, a túró a Dunántúlon és északon volt népszerű. A karácsonyi gyümölcsökhöz - így a legjellegzetesebb almához - mindenfele hiedelmek egész sora fűződött. Területünkön az alma az étrendhez viszonylag lazán kapcsolódott. A szerelmi jóslás eszköze volt, amint erre Luca napjánál utaltunk; másrészt a közös fogyasztás élménye fűződött hozzá, mely cselekményt a csókakőivel azonos hiedelemmel palóc területeken is gyakorolták. A hiedelem a körtére nyilvánvalóan a hasonló szerepű rokon gyümölcsről, az almáról terjedt át. A Móri-völgy és a Zámolyi-medence református családjai december 24-én nem böjtöltek (majd csak karácsony második ünnepén az idősebbek, a rájuk váró úrvacsoraosztásig), de étkezésükben a tészták révén megmutatkozott a böjt hatása. Öt óra tájban ültek asztalhoz és fogyasztották az ünnepi vacsorát, melynek alapját a jólétet jelképező húsételek adták. Régi táplálkozási szokás továbbéléseként a múlt század végén illetve a századfordulón Fehérvárcsurgón karácsonyi vacsorául disznófejet főztek,tejfellel behabarták, savanyúan csinálták. A század elejétől az egész területen általános volt husieves, a gombócoskáboszta (öregesen takartos káboszta), a kocsonnya, a diós- és mákos kalács. „Főztek egy tízliteres fazék kábosztát, mer azt mindig ették." (Sárkeresztes) Fehérvárcsurgón egyes családoknál disznóvágáskor 265
