Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)
sági érzés. Az öregek hitték, hogy a keveset adó gazda állatait a pásztorok képesek megrontani vagy a bánásmóddal bennük kárt okozni. Karácsony este a pásztorok rendszerint annyi ételféleséget összeszedtek, hogy hetekig főzniök sem kellett. Szalonnája disznót vágó embernek sem lett több, borból egy kisebb termésre való összejött. A sokszor írni-olvasni sem tudó pásztoremberek a kapott pénzt megóvasnyi nem tudták, többször inkább szavahihető embert hívtak hozzá. Ha karácsony este nem sikerült bejárniuk az egész falut, másnap vagy újévkor folytatták. Az 1950-es évektől kezdve a pásztorok egyre több helyen elmaradtak, Csókakőn viszont még napjainkban is járnak. A pásztorok zajkeltése mellett hosszú idő óta élt a magyarságnál a gonosz lövöldözéssel történő karácsonyesti elriasztása. 1671-ben már Komáromi Csipkés György erről írt, századunkban pedig többek közt Szegeden gyakorolták a szokást. A Móri-völgyben Csókakőn karácsony estéjén egykor mozsárágyúval fokozták a zajütést. Puskaport tettek bele, így nagyot durrant. A két világháború között a falu egyik vadászatra is jogosult gazdája lőtt ilyenkor hármat-négyet a levegőbe, napjainkban pedig veje folytatja a szokást. A karácsonyi asztal és a vacsora A magyar paraszti családokban karácsony estére az asztalt különleges, ünnepélyes módon terítették meg. Az asztalra illetve alá különböző ételek és tárgyak kerültek, egy részüket hosszabb-rövidebb ideig valamilyen célzattal ott is hagyták. Az asztal leterítésére a hétköznapiból, a közönségesből valamilyen módon kiváló, azon felülemelkedő abroszt használtak. (Pócs, 1965. 47-73.) Területünkön az egy abrosszal terítés volt szokásban, melyhez szép takácsszőttest használtak. Estére kelve a gazdasszony az asztalt ilyen tiszta fehér vagy piroscsíkos takácsvászonnal terítette meg, melyet fehérabrosznak neveztek. A csak nagy ünnepen használatos textíliát az asszonyok által feldolgozott kenderből a helyi vagy a szomszéd falubeli takácsok szőtték. A damasztabrosz az 1940-es évektől terjedt. A karácsonyi abrosz bűvös erejébe vetett hitre a magyar nyelvterületről számtalan példa ismert. Ezek jórészt gyógyító vagy termékenységvarázsló eljárások, melyekhez képest egyedi adatra leltünk területünkön. Régi, múlt századi hiedelemről és gyakorlatról szóltak Fehérvárcsurgón. Karácsony este különösen figyeltek arra, hogy az asztalruhát milyen módon sikerül felteríteni illetve az egyenletes elosztás érdekében melyik irányban kellett először meghúzni. Hitték, hogy a baromfiak az akkor még kerítetlen udvarból ezután a meghúzás irányába fognak elmenni. Ezért ha lehetett, inkább a saját udvaruk felé húzták meg a terítőt, hogy a baromfiak otthon maradjanak. Magyar nyelvterületről származó hasonló adat hiányában célszerű megemlíteni a Dráva-menti sokácoknál követett gyakorlatot, mely a közös európai hagyomány egyik bizonyítékának is tekinthető. Alsószentmárton (Baranya megye) délszlávjai a karácsonyi abroszt a szomszéd irányába meglibbentve vették le, hogy a tyúkok arra menjenek kárt okozni. A szakirodalom nem tartja kizártnak, hogy az abrosz a karácsonyi ünnephez kapcsolódva vált ismertté a magyar parasztságnál. Ezt látszik igazolni több, a magyar nyelvterületről származó adat, mely szerint a közelmúltig egyedül karácsonykor volt 263
